Az 1 az 5 millióból egyesület közölte, hogy blokkolni fogja a Belgrádi Egyetem rektori hivatalát, amennyiben az nem teljesíti azon követelésüket, hogy a hivatal Ana Brnabić kormányfőnél indítványozza Siniša Mali pénzügyminiszter felmentését, közölte az N1 Televízió.

Valentina Reković egyetemi hallgató a sajtótájékoztatón rámutatott, hogy a közelmúltban közzétett Shanghai-listán a Belgrádi Egyetem száz helyet esett vissza, ami a fiatal tudósok Szerbiából való távozásának a következménye.

Hozzátette, a fiatal tudósok a miniszterek és más magas rangú állami hivatalnokok hamis diplomái körüli botrányok miatt mennek el az országból.

„Siniša Mali doktori értekezése, mely egyértelműen plágium, még mindig nem lett megkérdőjelezve, annak ellenére, hogy a Belgrádi Egyetem etikai bizottságához beérkezett valamennyi panasz ezt alátámasztja. A figyelmeztető blokád során a rektorral abban egyetértettünk, hogy nem lehet tudni, mi fog több kárt okozni, az, ha plágiummá nyilvánítják, vagy ha a plágiumot bent hagyják az egyetemen” – mutatott rá Reković.

Valentina Reković azt mondta, folyamatosan felvetődik az illetékes szervek felelőssége. „Lesz-e elegendő bátorsága vagy a Szervezéstudományi Kar, vagy az egyetem illetékes bizottságának, hogy magára vállalja a felelősséget, és megállapítsa azt, ami már megállapítást nyert és bizonyított tény, azaz, hogy Siniša Mali doktori értekezése plágium” – tette fel a kérdést.

Július 19-én már tartottak egy figyelmeztető blokádot, de amennyiben a rektori hivatal szeptemberig nem fogja indítványozni Ana Brnabić kormányfőnél Siniša Mali felmentését, annak érdekében, hogy az illetékes testületek rájuk gyakorolt nyomás nélkül végezhessék munkájukat, akkor blokkolni fogják a hivatalt, áll sajtóhoz eljuttatott közleményükben.

„Ha nem teljesítik követelésünket szeptemberig, akkor fel fogjuk szólítani az egyetemi tanárokat, tanársegédeket, az oktatásban részt vevő munkatársakat és az egyetemi hallgatókat, hogy blokkolják a rektori hivatalt, és így védjék meg a szerbiai tudományos felsőoktatás ernyőszervezetének számító Belgrádi Egyetem tekintélyét és függetlenségét” – jelentette be Reković.

Nyitókép: N1 Televízió