Hatodik alkalommal rendezték meg Oromon a határokon átívelő Malomfesztivál. A gyermek- és felnőttprogramokban egyaránt gazdag rendezvény az idei évben augusztus 14. és 17. között zajlott és több, határon innen és túli embert is szórakoztatott. A részletekről az esemény egyik főszervezőjével, Vígi Lászlóval, a Wemsical Serbia Ifjúsági és Kulturális Egyesület elnökével beszélgettem.

Miben rejlik az oromi Malomfesztivál sikeressége? Mi az, amitől az emberek számára vonzóvá vált egy apró kis vajdasági faluban a szórakozás?

– A Malomfesztivál sikeressége és az, hogy ez a rendezvény nem rekedt meg az első fesztivál szintjén, nem másban, mint a szervezők kitartó és ambiciózus munkájában rejlik. Immár hat éve a saját elképzeléseinknek és elvárásainknak kívánunk megfelelni. Ebben van némi önzőség, hiszen a programok nagy részének az alapját ez az elv képezi, hogy azok olyan előadásokkal és koncertekkel legyenek feltöltve, amelyre mi magunk is ellátogatnánk. Tehát, önmagunkat szeretnénk átadni.

Forogj világ

Miben volt más, miben különbözött az idei rendezvény a korábbiaktól?

– Egyértelműen következetesebb volt a szervezés, az elmúlt évek tapasztalatait kamatoztattuk. A célunk persze idén is az volt, hogy minden érdeklődő és fesztivállakó jól érezze magát. Hogy mindent megkapjon, amitől ez a három-négy nap a számára komfortossá válik. És, ha valamit ki kellene emelnem, akkor az az lenne, – bár ez elég közhelyesen hangzik – hogy a saját nappalijukba kívántuk őket repíteni azzal a természetességgel, amivel ez a fesztivál egyébként is alapjáraton rendelkezik. A nappali foglalkozások is bővültek, sokkal gyerekbarátabbak és -centrikusabbak lettek. Hangsúlyt kaptak a hagyományok, úgy az ételek, mind az italok és előadások terén is. Valamint maga a fesztivál helyszíne is úgy lett az idén ki- és felépítve, hogy az eddigieknél is környezetbarátabb volt. A tartalom pedig igen csak nemzetközire sikeredett. Ugyanis nem csak magyar és szerb, de görög, izraeli, lengyel és szlovák zenekarok is megmutatták magukat. Emellett pedig óriási hangsúlyt fektettünk a kommunikációra. Megpróbáltuk az embereket értesíteni arról, hogy Oromon az idei évben is porzik majd a föld a talpak alatt.

Ki szereti, ki szereti a…. az óriáspalacsintát?

Mi a Malomfesztivál üzenete?

– Az üzenete annak ellenére, hogy tudjuk, látjuk és érezzük, hogy ezen rendezvénynek is megvan a maga öko lábnyoma, az nem más, mint egy olyan közösség kinevelése, akik óvják, védik és szeretik a természetet és a környezetüket. Igyekszünk hát minden évben felhívni a figyelmet arra, hogy rendkívül fontos óvnunk a Földet. 2019-ben is megszerettük volna mutatni, hogy lehet módszeresen és következetesen is élni, a fogyasztási kultúra terén is. Reméljük, hogy sikerült – nyilatkozta Vígi László.

Én is rajta leszek a képen, ugye?

És, hogy számomra mi az üzenete a Malomfesztiválnak? Az én szememben a Malomfesztivál egy abszolút kellemes csalódás. Ez az, ami megfogalmazza az üzenetet. Ami pedig nem más, mint, hogy lehet a Vajdaságban 2019-ben, egy apró, kevesek számára ismert faluban is jól szórakozni. Lehet ezt környezetbarátul, mezítlábasan, kenyérlángost falva, boldogan, gyerekkel vagy anélkül, hideg fröccsel a kézben, három-négy napon át csinálni. És, hogy mit emelnék ki külön? Azt, hogy itt is, pont úgy, mint az adai Green Future Fesztiválon, kiszorult a politika, a befektetésre meglévő pénz pedig oda került, ahová annak kerülnie kellett, nem pedig a szervezők zsebébe.

Fotók: Révész Róbert

A mikrofonállvány duplán biztosítva van

Mehet az Instára is?

Szívhez szóló üzenet

Mert enni mindenkinek kell

Mi az, ha feldobom, nem esik le?

Másodszor kérdezem, kinél van az olló?!

Az ember és a legjobb barátja(i)

Fülbemászó muzsika

Akik kékben látják a világot

Buli a színpadon, buli a nézőtéren

Fényvarázs

Ki ugorja át a tüzet?