Csak Belgrádban évente mintegy hatszáz autó gyullad ki: a legtöbb esetben az autó tulajdonosa a „hunyó”, aki elhanyagolta a gépkocsi rendszeres karbantartását, s emiatt a motor túlmelegedett, aminek a vége a lángok fellobbanása lett.

Nyáron, a nagy meleg miatt jóval több az esélye annak, hogy egy autó kigyullad, ami azért is veszélyes, mert a tűz nagyon gyorsan terjed: nem véletlenül, ugyanis az utastérben szinte minden olyan anyagból készült, ami könnyen meggyullad, kezdve a gumitól, a műanyagtól egészen a textilig.

A szakértők szerint az autók kigyulladásának leggyakoribb oka az elektronikai vezetékek okozta hiba, vagyis a rövidzárlat. A második helyen az üzemanyagpumpa meghibásodása áll, a képzeletbeli dobogón pedig az úgynevezett öngyulladás található, ami nem egy konkrét meghibásodáshoz kapcsolódik, hanem egy helyzet idézi elő. Például ilyen eset, ha a fékek túlterheltek, például egy hegyről lefelé jövet fellobban egy szikra, amely találkozik a gumival, akkor az autó meggyullad. Sajnos, a tűz nagyon gyorsan terjed, s ha a sofőr vagy valaki az autóban ülők közül nem reagál gyorsan, és nem sikerül hatvan másodpercen belül megakadályozni a lángok továbbterjedését, akkor az egész jármű négy-öt perc alatt megsemmisül.

Tűzesetek mindig előfordulnak, teljesen megszüntetni azok előfordulását nem lehet, viszont lehet arról gondoskodni, hogy minél kevesebb esélyt adjunk a lángok fellobbanásának, és ha megtörténik a baj, akkor minél gyorsabban eloltsuk a tüzet, hogy a kár ne legyen jelentős. A hatályos Közlekedésbiztonsági törvény szerint a tűzoltó készülék nem kötelező tartozéka a felszerelésnek, vagyis, ha nincs, azért nem büntet meg senkit a rendőr, azonban a forró nyár és az előre megjósolhatatlan történések miatt a józan ész azt sugallja, hogy nem árt, ha beszerzünk egy készüléket.

Mit tegyünk tűz esetén?

Ha már megtörtént a baj, akkor a legfontosabb, hogy gyorsan és minél szakszerűbben végezzük el az oltást. A legfontosabb, hogy az autót azonnal meg kell állítani, mindenkinek ki kell szállnia, s a 193-as telefonszámon értesíteni kell a tűzoltókat. Ők a legtöbb esetben hét-nyolc perc alatt érnek ki, ami azt jelenti, hogy a telefonhívástól számítva nekünk ennyi időnk van, hogy csökkentsük a lehetséges kárt, és megakadályozzuk a tűz továbbterjedését. Ha van az autóban kesztyű, azt mindenképpen érdemes felhúzni, mert ha a motorháztető felforrósodott, s szabad kézzel fogjuk meg, akkor még égési sérüléseket is szerezhetünk, ami az amúgy sem rózsás helyzetünket egyáltalán nem fogja megkönnyíteni. Ha a tűz a motorházban ütött ki, még véletlenül se nyissuk fel teljesen, ugyanis ebben az esetben oxigént biztosítunk a tűznek, ami ettől még jobban erőre kaphat. A legjobb, ha csak résnyire nyitjuk fel a motorháztetőt, pont annyira, hogy a tűzoltó készülékből kiáramló hab bejusson, és eloltsa a tüzet. Az oltás megkezdése előtt biztosítsuk ki a tűzoltó készüléket, majd fordítsuk a tűz felé, és kezdjük meg az oltást.

Ha időben érkezik a segítség, az autó nagy részét meg lehet óvni a tűztől

Fontos, hogy a porral oltó tűzoltó készüléket függőlegesen vagy a függőlegestől legfeljebb 15 fokos szöggel eltérő helyzetben kell a járművön készenlétben tartani. A tűzoltó készülékeket folyamatosan ellenőrizni kell, hogy üzemképesek-e, vagyis, ha baj van, akkor használhatók-e. Az újabb típusúakon, amelyek állandó nyomás alatt állnak, már van egy manométer, ismertebb nevén nyomásmérő vagy feszmérő, amelynek mindig a zöld zónában kell lennie.

Az egyik leggyakrabban elkövetett hiba a tűzoltó készülékekkel kapcsolatban, hogy az emberek a csomagtartóba teszik, s ott áll hónapokon, éveken át. A szakértők azt tanácsolják, hogy a készüléknek találjunk helyet az utastérben, hogy minél gyorsabban használni tudjuk, ha baj történik. Az is megtörténhet, hogy egy ütközés során, ha valaki hátulról szaladt belénk, nem tudjuk kinyitni a csomagtartó ajtaját, vagyis egyes autók esetében az ötödik ajtót, így nem férünk hozzá a tűzoltó palackhoz, és nem tudunk segíteni akár magunknak, akár a másik autósnak.

A legfontosabb számok

4–5 perc – ilyen kevés idő elég ahhoz, hogy a teljes autó kiégjen és megsemmisüljön

7–8 perc – a tűzoltóknak ennyi időre van szükségük, hogy megérkezzenek a helyszínre

60 másodperc – ennyi idő elég a tűznek, hogy eljusson a motorig

193 – ha kigyullad az autó, azonnal ki kell szállni, és a tűzoltóságot kell hívni