A horvát rendőrség kifogásolható módon kezeli a menekültkérdést – jelentette ki Dragan Mektić boszniai védelmi miniszter az N1 boszniai kereskedelmi hírcsatornának nyilatkozva csütörtökön, egy nappal azután, hogy a boszniai hatóságok a boszniai-horvát határ közelében tizennyolc sérült migránst találtak.

„Én már régóta figyelmeztetek arra, hogy a horvát állam és a horvát rendőrség nem korrekt módon áll a Bosznia-Hercegovina és Horvátország között tartózkodó menekültek” – hangsúlyozta. Úgy vélte: Zágráb visszaél minden nemzetközi szabállyal, a Horvátország és Bosznia közötti kétoldalú szerződéssel, valamint veszélyezteti Bosznia-Hercegovina integritását. A tárcavezető korábban azt hangoztatta: vannak arra utaló jelek, hogy a horvát rendőrség több esetben is intézkedett boszniai területen, vagy behatolt oda.

A szerdai esetről elmondta: a horvát rendőrök a horvát határ közelében feltartóztatták a menekülteket, és fizikailag bántalmazták őket, majd egy meredek, sziklás területre terelték és szavai szerint gyakorlatilag arra kényszerítették őket, hogy azon keresztül térjenek vissza Bosznia-Hercegovinába. Többen elestek, és ekkor sérültek meg – hangsúlyozta.

A boszniai rendőrség szerdán egy órakor a boszniai-horvát határ mentén, több szakaszon bukkant a sérült pakisztáni és iraki menekültekre, akiket kórházba szállítottak. Közülük hatan súlyos, 12-en könnyebb sérüléseket szenvedtek. A boszniai sajtó azt állította, hogy a horvát rendőrség súlyosan bántalmazta a menekülteket, amit a horvát belügyminisztérium közleményben cáfolt.

Horvát lapok csütörtökön arról írtak: Szarajevó minden esetben reagál a visszatoloncolásokra, de nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy megakadályozza az illegális bevándorlók bejutását Bosznia-Hercegovinába.

Zoran Galić, a boszniai határőrség parancsnoka néhány nappal korábban a Dnevni Avaz című szarajevói napilapnak nyilatkozva azt mondta, hogy kimerültek, és nem tudják egyedül védeni a határokat.

„Ahhoz, hogy hatékonyan lefedjünk mintegy 600 kilométer határszakaszt Szerbiával és Montenegróval, körülbelül ezer rendőr hiányzik” – mondta, hozzátéve: ennek ellenére közel 7000 határsértést akadályoztak meg. Bosznia-Hercegovina 2051, míg Horvátország 6000 határőrrel rendelkezik, viszont az európai uniós tagállamoknak sokkal jobb és korszerűbb felszerelésük van, mint amilyent Bosznia-Hercegovinában használnak a határvédelemben – részletezte Galić.

A Görögországból Macedónián, Szerbián és Magyarországon át Közép-Európa más országaiba vezető, úgynevezett balkáni migrációs útvonal lezárása óta a menedékkérők alternatív útvonalon – Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szlovénia érintésével – igyekeznek eljutni Nyugat-Európába. (MTI)

Nyitóképünk illusztráció.