A címben megfogalmazott kérdést teszi fel a Blic napilap cikke Hunyadi János szobra kapcsán, melyet Áder János magyar és Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök avatott fel hétfőn Zimonyban.

A törökverő hős, akiről a szerbiai és a magyarországi gyerekek egyaránt tanulnak az iskolában, mindenképpen megérdemli, hogy emléket állítsanak neki a szerb fővárosban, azonban a tiszteletére készített szobor heves vitákat váltott ki a közösségi médiában, írja a lap.

Egyesek szerint a szobor az ismert képregény- és filmhős, Asterix „kiköpött mása”, mások szerint pedig a legendás szerb színművészre, Zoran Radmilovićra hasonlít.

Azok a Twitter felhasználók mellett, akik tömegesen osztották meg a Hunyadi szoborról készült képet, megszólalt Dejan Ristić történész is, akik Hunyadi budapesti szobráról is megosztott egy fotót, mely a törökverő hőst sokkal komolyabbnak és komorabbnak ábrázolja.

„Abszolút támogatom azt, hogy Hunyadi János emlékművet kapjon Belgrádban, amit 1456-ban hősiesen védett meg, de az adományozók legalább egy kicsit igyekezhettek volna, hogy az a szobor hasonlítson is valamire” – írta Ristić és arra szólította fel a művészettörténészeket és a szobrászokat, hogy mondjanak véleményt az emlékműről.

Hunyadi János szobrát, melyet a magyar kormány adományozott Szerbiának, egy budapesti szobrász, Madarassy István készítette, aki az emlékmű leleplezése előtt azt mondta, hogy az alkotással egy álma valósult meg, hiszen emléket állíthatott a csatának, amely egész Európa szempontjából jelentős volt, mert megakadályozta, hogy a törökök elfoglalják Európát.

– A középkori dokumentumokban találtam egy Hunyadit ábrázoló rajzot, és az a portré szolgáltatta az alapot a szobor elkészítéséhez – mutatott rá Madarassy.

Hunyadi János 2,3 méteres szobrát rézből öntötték ki.

Nemcsak a szerbiai, de a magyarországi sajtó is foglalkozik a szobor kinézetével. A hvg.hu cikke szerint a szobor a nyolcvanas évek magyar gyurmafilmjeit idézi, minősége az utóbbi években Budapesten elszaporodó köztéri szobrokéhoz hasonló, de kivitelezésben még azokétól is elmarad.