Gyorsforgalmi út épülne Zombor és Nagykikinda között, amely összekötné Bácskát és Bánátot, és a két város közötti utat lerövidítené egy óra hosszára. Az út Nyugat-Bácskán, Dél-Bácskán, Közép-Bánáton és Észak-Bánságon keresztül haladna végig, írja a Novosti. Ezt szeretnék legalábbis Kúla, Hódság, Apatin, Verbász és Zombor lakosai. Erről beszélt nyugat-bácskai látogatásán Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić is, aki elmondta Béregtől, Zomboron, Kúlán és Verbászon keresztül lehetne eljutni a szenttamási, óbecsei, törökbecsei és nagykikindai községekbe, majd a román határhoz.

A beruházás 420-430 millió euróba kerülne.  Van egy olcsóbb megoldás is, az pedig, hogy felújítsák a jelenlegi Verbász-Kúla-Zombor közutat, illetve Topolyától Nagykikindáig építsenek egy autóutat, de azt a megoldást választják majd, amelyik jobban megfelel a polgároknak. A helyieknek pedig az első, vagyis a drágább lehetőség tetszik jobban, amely négysávos lenne és sokkal jobban megfelelne a gazdasági elvárásoknak.