Akár fizetett politikai hirdetésként is megállná a helyét az az írás, amely a múlt heti Hét Napban jelent meg A lehangoló szürkeség megszüntetése címmel, s amely június 27-én a Magyar Nemzeti Tanács által alapított tájékoztatási eszköz honlapjára is felkerült. A lap főszerkesztő-helyettese Czegledi Rudolf polgármesterrel beszélgetett, ami megfelel a valóságnak, ugyanis kérdés nem hangzik el a honlapon a riportok (!) közé sorolt írásban. Ez persze valakinek megdöbbentő lehet, de annak biztosan nem, aki az elmúlt időszakban követi a vajdasági médiatér történéseit, ugyanis a Magyar Nemzeti Tanács által alapított médiumokból teljesen kivesztek a nem csak alákérdezésből álló interjúk, s ebbe a sorba tökéletesen beleillik a Czegledivel folytatott beszélgetés is, amely egyetlen egy kérdést sem tartalmaz, mivel csak az összekötő szövegeket írta az újságíró, de azok is arról tanúskodnak,

hogy Zenta a világ legjobban fejlődő városa, mindent felújítanak, minden fejlődik, gond egy szál se.

Azt nem vitatjuk, hogy voltak és vannak fejlesztések a városban, de megjelentetni egy kétoldalas beszélgetést a polgármesterrel akkor, amikor a szúnyogok agyoncsípik a város lakóit, és a szúnyogokkal kapcsolatos problémát egyetlen egy sor erejéig sem említeni, az szépen jelzi, hogy ez az írás a polgármester és a város vezetőségének dicséretére született, nem pedig az olvasók érdeklődését igyekszik kielégíteni, esetleg megpróbál rávilágítani olyan problémákra, amelyek fontosak a lakosság életében.

Ehelyett kapunk egy képet arról, hogy az elmúlt évben mi mindent újítottak fel a városban. Többek között a városházát is, amiről a polgármester a következőket mondja:

Régi vágyunk, hogy az épület lehangoló, szürke színét végleg eltüntessük. A felújítás újabb fázisának a befejezésével a főtér felőli homlokzatnak a kétharmad részét sikerül visszaállítani az eredeti állapotba. A rekonstrukciót már az idén folytatni szerettük volna, amikor azonban az illetékes köztársasági minisztérium kiírta a pályázatot, a munkálatok még nem fejeződtek be.

És nehogy azt gondolja valaki is, hogy itt az újságíró félbeszakítja a polgármestert, és azt mondja:

Hoppá, hoppá, álljunk meg egy szóra! Szóval hat hónapot késett az átadás, és emiatt nem lehetett újabb összegekre pályázni? Ha ez így van, tisztelt polgármester úr, lesz szíves elárulni, kit terhel emiatt a felelősség?

De nem, erről szó sincs, a polgármester ugyanis így folytatja: A középső rész a kupolával mintegy 30 millió dinárba, ez a szárny 12 millió dinárba került, a fennmaradt felülethez pedig még 13-15 millió dinárt kell előteremteni.

Nem fogjuk felsorolni a fejlesztéseket, akit érdekel, az olvassa el a beszélgetést (vagy riportot), azonban ha már foglalkoztunk az írással, akkor leírjuk, mit kérdeznénk mi a polgármestertől, ha hajlandó lenne interjút adni, s felelni az emberek problémáit érintő kérdésekre is. Hogy ez egyszer bekövetkezik-e, nem rajtunk múlik…

Íme, a kérdéssor:

– Egyre többen panaszkodnak a közvilágításra, esténként Zenta egy sötétbe borult településre hasonlít, városrészek vannak kivilágítatlanul. Mikor oldják meg ezt a problémát?

– Van-e arról tudomása, hogy iskolánként (November 11., Thurzó, Emlékiskola) négy évfolyamon (ami összesen tizenkét osztályt jelent) lesznek osztályösszevonások, s ennek következményeként hány tanár veszíti majd el az állását?

– Mikor derül ki, hogy valóban szétválnak-e az általános iskolák, vagy továbbra is megmarad a Stevan Sremac Iskolaközpont?

– Ki a felelős azért, hogy a város egyes részein, még a központban is derékig ér a fű?

 

– Felsőhegyen több mint kétszázan követelik Bóbán Józsefnek, a helyi közösség elnökének a leváltását. Mikor szándékozik lépni valamit ebben az ügyben?

– Pásztor István, a tartományi parlament elnöke azt nyilatkozta, a megépült hőerőtelepnek köszönhetően olcsóbb lesz a távfűtés. Ez az állítás megfelel-e a valóságnak, vagy az igazság az, hogy az Elgas Közvállalat emelni szeretné a távfűtés árát?

– Mi lett a zentai önkormányzat munkásainak kifizetett, „16999 túlóra” néven elhíresült történet vége, felelősségre vontak-e valakit, kellett-e egyeseknek visszafizetniük azt a pénzt, amit a törvénytelen túlóraként számoltak el maguknak?

17 000 túlórát fizettek ki a zentai közigazgatási hivatalban

Azok az önkormányzatok és közvállalatok, amelyek élén a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tagjai vannak, 2016-ban törvényellenesen fizettek ki prémiumokat, ösztönző fizetéskiegészítéseket és túlórákat. Tették ezt annak ellenére, hogy Pásztor István, a VMSZ elnöke több mint három évvel korábban az ehhez hasonló visszaélések miatt kérte és hajtotta végre a topolyai önkormányzat élén a személycseréket – írja a Magločistač .

Ez csak hét kérdés, nem szeretnénk tolakodóak lenni, de ezekre mindenképpen illene válaszolnia egy polgármesternek, és nem mellékesen egy újságírónak is fel kellene tennie ezeket a polgármesternek. Csak ugye, sok lett itt a feltételes mód, de reménykedjünk, hogy a polgármester majd veszi egyszer a fáradságot, és olyan kérdésekre is felel, amelyek nemcsak arról szólnak, hogy minden szép és jó, minden a legnagyobb rendben van a városban.

Czegledi a hetilapban megjelent beszélgetést azzal fejezte be, hogy szerencsére Zentán is jó emberek vannak jó helyen, hiszen a megfelelő csapat nélkül a tervek sem valósulhatnának meg. Hogy a jó embernek kötelező-e rendelkeznie pártkönyvecskével, az a beszélgetésből nem derült ki…