Pár napja egy olvasónk küldött képeket a Homok nevet viselő városrészen található játszóterekről, amelyeknek alapján az ember azt gondolná, ahol így néz ki a játszótér ott nem lakik senki se. Ez persze nem így van, igen sokan élnek azon a részen, de ennek ellenére az illetékesek közül senki nem gondolta úgy, hogy idejében kellene ott füvet nyírni, és élhetővé, játszhatóvá kellene tenni a játszóteret.

Zenta csak az emlékműig létezik? (Fotók)

Egy felháborodott zentai olvasónk küldte az alábbi fényképeket, melyeken az látható, hogy míg a zentai csata emlékművének környéke szépen rendben van tartva, addig a játszótereken a bozót az úr: Ezzel szemben a homoki játszótéren mindent belepett a gaz: Nehogy azt gondolja a kedves olvasó, hogy a homoki nagy játszótéren jobb a helyzet, mert nem jobb!

Arról vasárnap délelőtt írtunk, hogy a Tiszavirág Fesztivált volt, aki átnevezte Szúnyoginvázió Fesztiválnak, ugyanis a városban a csütörtöki légi és földi szúnyogírták nem ért semmit, a fesztiválozók nagy részét összecsípték a szúnyogok, de azok se jártak jobban, akik a késő délutáni órákban másik szabadtéri helyszínt választottak a családtagjaikkal.

A zentai szúnyogirtás annyit ért, mint halottnak a napszemüveg

Hatalmas volt az öröm a zentaiak körében, amikor csütörtökön közöltük a hírt, hogy aznap este légi és földi szúnyogirtás is lesz a városban. Már aznap este kaptunk pár üzenetet az olvasóinktól, hogy ez bizony elég gyengére sikeredett, mert a repülőgép eyszer húzott el a Tisza mellett, s a földi permetezés is igencsak gyér volt.

Vasárnap délután ismét kaptunk olvasói fotókat, amelyeken a Halász téri játszótér látható. Pontosabban mondva, nem nagyon látható, inkább csak azt lehet kinézni, hogy egy gazos területen itt-ott van egy játék, egy pad, egy hinta…

Íme a képek, amelyek magukért beszélnek, milyen mértékben vált gazdátlanná Zenta.