Magyarkanizsán 963 millió forintért, vagyis 3,1 millió euróért létesít birkózóakadémiát a magyar kormány. A pénzt az ötmilliárdos, magyarországi sportlétesítményekre szánt keretből vonják el, írja a HVG.

Egy szerda este kiadott határozat szerint a magyar kormány 3,1 millió eurónak megfelelő forinttal támogatja a magyar kormány a Vajdasági Birkózó Akadémia Magyarkanizsán történő megvalósítását.

Ebből 197 millió forintot az idei költségvetésből fizetnek ki, és ezúttal a forrást is megjelölték: ez pedig nem más, mint az „állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fejlesztése, fenntartása jogcím terhére” történik. További 740 milliót a jövő évi költségvetésből utalnak ki, amelynek frissen benyújtott tervezetében egyelőre nincs erről szó.

A Magyar Birkózó-szövetség élére nemrég újra megválkasztották a Fidesz befolyásos politikusát, a párt alelnökét, Németh Szilárdot, aki korábban egy szakmai értekezleten kijelentette, a szövetség fontosnak tartja a sportág népszerűsítését és támogatását a határon túli magyar területeken. Ennek példájaként említette a magyarkanizsai  birkózó akadémiát.

A HVG szerint az együttműködést könnyítheti, hogy a Szerb Birkózó-szövetségnek a magyarkanizsai Bálint Zoltán személyében magyar nemzetiségű elnöke van, aki már két éve elmondta: szervezete egyhangúlag fogadta el azt a döntést, mely szerint a szerbiai, magyar állampolgárságú birkózók magyar színekben, a magyar bajnokságon versenyezhessenek.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke egy hónappal ezelőtt azt nyilatkozta, hogy folyamatban van a magyarkanizsai birkózóakadémia tervdokumentációjának előkészítése.

„Szabadkán egy olyan jégpályát terveznek, ahol az év szinte minden napján lehetőség lesz jégkorongozni, és adottak lennének a feltételek a mű- és a gyorskorcsolyázók számára is. Zentán vízilabda- és úszóközpontot hoznának létre és uszodafejlesztés is tervben van.” – mondta Pásztor, s úgy néz ki, hogy a zentai vízilabda- és úszóközpont is hamarosan bejelentésre kerül, mivel Czegledi Rudolf, Zenta város polgármestere a Pannon Televízió Közügyek című műsorában már kész tényként emlegette a póló- és úszóközpontot.

Pásztor István a VMSZ tisztújító közgyűlésén, amikor egyedüli jelöltként újraválasztották elnöknek, akkor azt is megemlítette, hogy Palicson egy evezőközpont kialakítása a terv, Adán pedig egy kézilabdaközponté.