A Zenta mellett a spliti ASK Atlétikaklubnak is tagja lett a világ egyik legtehetségesebb dobóatlátéja, a kishegyesi Világos Adriana. A korosztályos világcsúcsokat sorozatban javító gerelyhajító lány nemrég Splitben szerepelt egy versenyen, s mint kiderült, a helyi klub vezetőit annyira lenyűgözte a teljesítménye, hogy szerződést is kínáltak neki.

A szerb sajtó Világos Adriana Splitbe történő szerződését igyekszik szenzációs hírként tálalni, s mindjárt olyan címekkel rukkolt ki, hogy Világos Adriana a horvátoknak dob, amiből csak annyi az igaz, hogy egy horvát csapat színeiben is rajthoz áll a versenyeken. Az is azért fontos, mert a Horvát Atlétikai-szövetség nemrég bevezette a kettős igazolás intézményét, így Világos Adriana a Zenta Atlétikaklubnak is a tagja maradt.

„Többször edzőtáboroztunk már Splitben, kiválóak az edzésfeltételek, télen is lehetőség van megfelelő körülmények közt, fedett helyen készülni. Az atlétikapálya mellett külön van egy dobószektor, ahol bármikor zavartalanul lehet edzeni, nem kell a többiekhez alkalmazkodni. Kedvező ajánlattal kerestek meg bennünket, a kiemelkedő edzésfeltételek mellett ösztöndíjat is biztosítanak, ami az eddigiekhez képest előrelépés” – nyilatkozta a Magyar Szónak 15 éves lány édesanyja és edzője, Világos Györgyi, aki azt is elmondta, hogy a szerbiai versenyek elsőbbséget élveznek, kiváltképp az országos bajnokság és a válogatók. Az édesanya szerint országváltáson nem gondolkodnak, a szerbiai szövetség is támogatja Adrianát, így a továbbiakban is szerb színekben kíván versenyezni. Világos Györgyi azt is hozzátette, Magyarországról nem kaptak ajánlatot, csak a spliti klub kereste meg őket. Igaz, ők gondolkodtak Magyarországban, de nem az atlétika, hanem a kézilabda területén, ugyanis Világos Adriana ebben a sportban is kiválóan helyt áll.

A spliti klub a legnépszerűbb közösségi portálon azt írta a bejegyzésében, hogy Világos Adriana minden idők legnagyobb erősítése a horvát egyesületnek.

Nyitóképünkön Világos Györgyi és Világos Adriana látható.