Mindenki számára világos, hogy hogyan harcol Koszovóért, az ott élő szerbekért, ezért a VMSZ-DCSP képviselőcsoport támogatja ebben a kormányt és az elnököt.

Az egyetlen dolog amit elvárnak, hogy ez a harc őszinte legyen, legalább annyira őszinte, mint amilyen őszinte volt ma Aleksandar Vučić felszólalása – jelentette ki Pásztor Bálint, tudósít a Pannon RTV.

A VMSZ-DCSP képviselőcsoport frakcióvezetője leszögezte, a koszovói kérdés egész Szerbia ügye. Elmondta, szerinte nem hasonlítható össze a koszovói szerb közösség helyzete a vajdasági magyar közösség helyzetével. Ennek pedig az oka az, hogy a vajdasági magyaroknak nem kell 2019-ben a biztonságukat félteni.

Pásztor Bálint, köztársasági frakcióvezető, VMSZ-DCSP: „Teljes egészében támogatjuk a szerb kormányt minden koszovói szerbeknek nyújtott támogatásban, legyen az érzelmi vagy anyagi támogatás. Ahogyan északon, úgy délen is. Tehát a részünkről soha nem fogják azokat a mondatokat hallani, mint egyes szervezetek vezetőitől, hogy úgy mondjam csak nevében szerb pártok részéről Szerbiában – miért adnak annyi pénzt a koszovói szerbeknek? Mi ezeket a támogatásokat teljes egészében támogatjuk, támogassák csak a projekteket, erősítsék meg a szerb közösséget Koszovóban, ez az érdeke Szerbiának, ez az érdeke az ottani közösségnek, ez az érdeke a vajdasági magyaroknak, és teljes egészében támogatjuk az ilyen jellegű politikát.”