Maja Gojković, a szerb képviselőház elnöke a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) híradójának nyilatkozva azt mondta, hogy a Koszovóról szóló parlamenti vitával egy fontos pillanat érkezett el, mert a pristinai vezetés radikalizálódó döntései miatt megrekedt a párbeszéd.

A házelnök azt mondta, Belgrád minden erejével azon fáradozik, hogy újrainduljon a párbeszéd.

Gojković úgy fogalmazott, hogy hétfőn majd hallhatjuk, hogy a politikai csoportosulásoknak milyen mondanivalójuk lesz miután a köztársasági elnök megtartotta beszámolóját.

Koszovóról tart tematikus külön ülést a szerb képviselőház

A szerb képviselőház Koszovóval kapcsolatos tematikus külön ülését május 27-re hívta össze Maja Gojković. A házelnök sajtótájékoztatón ismertette, hogy meghívta Aleksandar Vučić köztársasági elnököt is, hogy tartson beszámolót és vegyen részt a vitában, tudatja az N1 Televízió. Az ülésre meghívást kapott továbbá Ana Brnabić kormányfő, valamint a szerb kormány miniszterei és Marko Đurić, a koszovói iroda igazgatója.

Gojković kiemelte, hogy a parlament ülésére minden képviselő meghívást kapott, hogy elmondhassa véleményét és vitázzon arról, amiről az államfő beszél.

A házelnök meggyőződését fejezte ki, hogy úgy a köztársasági elnök, mint a kormány tagjai, és a Koszovó-ügyi iroda igazgatója is figyelmesen hallgatja majd végig a hozzászólásokat, melyekben javaslatok hangzanak el a probléma megoldására vonatkozóan.

A parlament elnöke szerint ebben a pillanatban nem létezik Koszovónál fontosabb kérdés.

Mint fogalmazott, ez bizonyára fontosabb, mint azok a dolgok, melyekről az ellenzék beszél Belgrád utcáin, mint például az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM), vagy az RTS igazgató bizottsága.

Maja Gojković rámutatott, hogy ő már elég sokszor hívta az ellenzéki képviselőket, hogy jelenjenek meg a parlamentben és szerinte távollétük azt jelzi, hogy nem éreznek politikai felelősséget a rájuk szavazó polgárok iránt, de a Belgrád és Pristina közötti párbeszédről sincs álláspontjuk.