A rasszizmushoz hasonlóan megítélendő bűncselekménynek minősítette a melegek elleni gyűlöletet és diszkriminációt helyi idő szerint csütörtökön a brazil legfelsőbb bíróság tagjainak többsége. A döntés olyan helyzetben született, amikor felerősödött az aggodalom, hogy az ország radikálisan jobboldali elnöke visszavesz az LMBT-közösség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) tagjai által elért társadalmi vívmányokból.

A legfelsőbb bíróság 11 tagjából hat szavazott a lépés mellett. A testület öt fennmaradó tagja június 5-én szavaz a kérdésről, de az már nem módosíthat a többségi döntés eredményén, amely jogerőre is emelkedik a szavazás befejeztével.

A faji megkülönböztetés, amely 1989-ben vált bűncselekménnyé, öt évig terjedő börtönnel sújtható Brazíliában. A legfelsőbb bíróság most úgy határozott, hogy a homofóbia bűncselekményét a faji megkülönböztetéssel kapcsolatos törvény keretein belül kell kezelni mindaddig, amíg az ország törvényhozása nem fogad el egy külön az LMBT-közösség tagjai elleni megkülönböztetéssel foglalkozó törvényt.

A brazil szenátus már dolgozik egy olyan törvénytervezeten, amely bűncselekménynek minősítené és öt évig terjedő börtönnel büntetné a szexuális orientáción vagy nemi hovatartozáson alapuló diszkriminációt. Luiz Fux bíró csütörtökön kijelentette: „A rasszizmus hús-vér emberek elleni bűncselekmény, függetlenül attól, hogy azt az LMBT-közösség tagjai, zsidók vagy afrikai származású emberek ellen követik el.”

A testület bírái azt mondták, döntésük célja intézkedni egy olyan mulasztással kapcsolatban, amely törvényes védelem nélkül hagyta az LMBT-közösség tagjait.

Miközben Brazíliában engedélyezték az azonos neműek házasságát, az ország továbbra is veszélyes az LMBT-közösség tagjai számára, és van egy jelentős evangéliumi keresztény mozgalom, amely gyakran kritikus a melegek jogaival szemben. A Grupo Gay da Bahia jogvédő csoport szerint Brazíliában 2018-ban az LMBT-közösség 420 tagját gyilkolták meg, idén már legalább 141-et.

Az idén január 1-jén hivatalba lépett Jair Bolsonaro államfő, a hadsereg egykori századosa híres arról, hogy a melegeket, fekete bőrűeket és más kisebbségeket sértő kijelentéseket tesz, és nyíltan elismeri, hogy ő homofób, idegenkedik a homoszexualitástól. Azt is mondta, inkább tudná halottnak a fiát, mint hogy kiderüljön róla, meleg.

Bruna Benevides, a Niterói Sokszínűség csoport elnöke kijelentette, a döntés egy jó pillanatban született, amikor Brazíliának az LMBT-t gyűlölő államfője van. „A legfelsőbb bíróság magára vállalta a felelősséget, hogy megvédjen bennünket” – tette hozzá.