Pénteken kora reggel Belgrád Voždovac nevű városrészében, a Nefa bútorüzlet raktára előtt mintegy száz megkárosított vásárló jelent meg, s elkezdték ütni a raktár ajtaját, s követelték, hogy engedjék be őket, mivel szeretnék hazavinni azt a bútort, amit korábban már kifizettek. Egy nappal korábban, a dühös vevők, akik szintén nem kapták meg a nekik megígért árut, berontottak a bútorüzlet újbelgrádi székhelyére, s az irodákból az eladásért felelős orosz nemzetiségű koordinátor szeme előtt felkapták a számítógépeket, a székeket, a televíziókat, és hazavitték ezeket a tárgyakat, írja a Blic.

A voždovaci raktár ajtaja ma zárva volt, s az épület tulajdonosa a zárt ajtók mögül közölte a jelenlevőkkel, nem fogja őket beengedni a raktárba. Nem véletlenül döntött így a raktár tulajdonosa, hiszen ő is a károsultak között van, s ő csak a raktárban levő árukészleten keresztül tudja a saját veszteségét csökkenteni, mivel az orosz cég neki sem fizette ki a raktárbérletet.

Az éj leple alatt tűnt el egy orosz vállalat Vranjeból

Vranje vezetőségét meglepetésként érte a hír, hogy a Spilit nevet viselő orosz cég úgymond az éj leple alatt elszállította a gyártócsarnokaiból a gépeit és eltűnt ebből a városból, nyilatkozta a Tanjugnak Vranje polgármesterének gazdasági tanácsadója, Nenad Veličković. A Spilit orosz vállalat 2017-ben érkezett Vranjeba, ahol bérbevette a Yumco vállalat helyiségeit és bútorokat kezdett gyártani.

– A mintegy száz emberen látszódott, hogy dühösek. Egyeseket 20 ezer és 30 ezer dinárral csapott be az orosz cég, mivel ők kifizették a bútort, de azt nem kapták meg. Voltak olyanok is, akiknek sokkal rosszabbul jártak, egyeseknek ezer eurójuk veszett oda. Valamennyien kifizették a bútordarabokat, volt, aki egy hónappal, volt, aki a múlt héten. Az információ, hogy a cég tulajdonosan egyik napról a másikra eltűntek, s lehetetlen őket megtalálni, vagy telefonon elérni, egy jel volt az embereknek, hogy ők csak akkor kapják meg a kifizetett bútort, ha azt a raktárból elviszik. Pénteken azonban arra is rá kellett döbbenniük, hogy ez sem működik – írja a Blic egy forrásra hivatkozva.

Az orosz cég Vranjéban az éjszaka alatt tűnt el, s háromszáz munkás maradt munka nélkül. A Nefa cég teljes egészében a belgrádi Holodeks tulajdonában van, amely mögött az orosz üzletember, Andrej Hodasevics áll. A Nefa orosz igazgatója, Makszim Makszimov a cég szerbiai menedzsereinek e-mailben jelezte, hogy sürgősen Oroszországba kell utaznia az autó műszaki vizsgája miatt. Azóta őt sem lehet elérni telefonon…