Vranje vezetőségét meglepetésként érte a hír, hogy a Spilit nevet viselő orosz cég úgymond az éj leple alatt elszállította a gyártócsarnokaiból a gépeit és eltűnt ebből a városból, nyilatkozta a Tanjugnak Vranje polgármesterének gazdasági tanácsadója, Nenad Veličković.

A Spilit orosz vállalat 2017-ben érkezett Vranjeba, ahol bérbevette a Yumco vállalat helyiségeit és bútorokat kezdett gyártani.

Az önkormányzat képviselői próbálták felvenni a kapcsolatot a vállalat vezetőségével, akikkel korábban nagyon jó volt az együttműködésük, de senki sem vette fel a telefont.

A polgármester tanácsadója szerint a vállalat vezetősége érdeklődött a vámaszabad övezetben lévő terület iránt, amelyet meg is szeretett volna vásárolni, hogy kiépítse saját gyárcsarnokát, ezért megmagyarázhatatlannak tartják a mostani lépést.

A Spilit első körben 130 munkást alkalmazott, mára számuk kétszeresére növekedett, de az önkormányzatnak nincsenek adataik a ki nem fizetett bérekről, hiszen semmilyen jogviszony nem alakult ki a vállalat és a város között.

A hivatalos adatok szerint a vállalat igazgatója, Ivan Tripković május 20-án mondott le tisztségéről. A regiszterben szereplő adatok azt is mutatják, hogy a vállalat 49 százalékát a belgrádi Hollodex vállalat birtokolja, a fennmaradó 51 százalék pedig az orosz OOO Korolj Divanové.