A Volkswagen lemondott Szerbiáról, már biztos, hogy Bulgáriában vagy Törökországban nyit majd leányvállalatot. Nem ez azonban az egyetlen beruházás az autóipar területén, amely mégsem valósult meg, írja a BBC News Serbia.

A Blicre hivatkozva azt írják, a Volkswagen döntése ezzel kapcsolatban végleges.

Törökország a legesélyesebb, mert jó az infrastruktúra, de viszont nem stabil a politikai helyzet. A másik komoly lokáció lehet Bulgária, amely tagjai az Európai Uniónak, nyilatkozta a Škoda szakszervezetének vezetője Jaroslav Povšik a Blic napilapnak.

Aleksandar Vučić államelnök december óta beszélt egy lehetséges beruházásról, amely az elmúlt harminc év legnagyobb beruházása lehetett volna Szerbiában. Nem ez az egyetlen autóipari beruházás, amely mégsem érkezett meg Szerbiába.

Ikarbus Mercedes, vagy mégsem

Hasonlóan járt az Ikarbus is, amely két modelljén ugyan viseli a Mercedes jelét, de a vállalatnak nincs részesedése az Ikarbusnál, csupán együttműködés van a két vállalat között, amely a szakmai felügyeletet és segítséget nyújtja. 2014 óta 50 ilyen modellt gyártottak le Zimonyban.

Az Ikarbust viszont, a bejelentések szerint ősztől a kínai Jin Long vállalat vásárolja meg, legalábbis 51 százalékos részesedése lesz a vállalatban.

Priboj finn autógyára sem valósult meg

Priboj lakossága néhány évvel ezelőtt annak örülhetett (volna), hogy finn beruházás érkezik a városba. A Priboji Autógyárat ugyanis a finn Sisu auto vásárolta volna meg, később a cseh Tatra jelentkezett potenciális vásárolóként, de végül egyikből sem lett semmi. A priboji gyár azóta is tulajdonos nélkül van.

A Fiat sikere

Az egyedüli autógyártó cég, a kragujevaci Fiat, amely több mint 10 éve érkezett az országba, négy évvel később kezdték el itt gyártani a Fiat 500l modellt, de végül tavaly felmerült, hogy az olasz beruházás esetleg elhagyhatja az országot. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy ez álhírnek minősült.

Alkatrészgyártók tömkelege

Az olasz gyárnak köszönhetően azonban több olyan cég választotta Szerbiát, amely autóalkatrészeket gyárt. Az elmúlt 10 évben 60 ilyen külföldi vállalat érkezett az országba, írja a BBC.

Közöttük van a ZF, a Leoni, a Michelin, a Jura, a Johnson Electric, a Bosch, az Adient, a Gramer, az IGB, az Aptiv, a Continental, a Gruner, a Novares, a Magna, a Cooper Tiers, a Meita.

Ezek a vállalatok összesen 50 000 embert foglalkoztatnak Szerbia szerte.

Fotó: Pixabay, illusztráció