Gémes László, Szegvár polgármestere, Csongrád megyei közgyűlési képviselő korábban, politikusként már járt a déli határkerítésnél, és annyira érdekesnek találta, hogy elhatározta, civileknek is meg kellene mutatni az építményt. Úgyhogy egyeztetett a rendőrséggel, és szervezett egy buszos túrát a határhoz. A politikus az Indexnek azt mondta, nem volt nyíltan meghirdetve a túra, „mert akkor túl sok jelentkező lett volna”, úgyhogy ismerősi körökből, például Szentesről, Szegvárról, Fábiánsebestyénről jött össze mintegy 50 ember. Gémes azt mondta, a saját pénzéből szervezte.

Gémes azt mondta, jó hangulatú út volt, egy rendőr kísérte őket, és válaszolt a felmerülő kérdésekre. A politikus szerint így mindenki láthatta, hogy nem egy sima, csípőfogóval átvágható kerítés létesült, hanem egy komoly építmény, több zónával, „NATO-dróttal”, karbantartott szervizúttal, úgyhogy elég esélytelen átjutni rajta.

„Nem csoda, hogy tehermentesült a megye a migrációs nyomás alól, bár még így is ezer embert kaptak el májusig a határnál”, mondta Gémes.

A rendőrség kérdésünkre azt közölte, hogy nincsenek „szervezett túrák” a déli határnál.

„A déli határvédelemről szóló tájékoztatót egy térségbeli polgármester kezdeményezte, aki egyben megyei önkormányzati képviselő is. A rendőrség a tájékoztatási kérést teljesítette.”

Az Indexnek látogatói forrásból is vannak információi az útról. Akivel ők beszéltek, azt Fidesz-szimpatizánsként az egyik helyi Fidesz-irodából keresték meg, hogy lenne-e kedve menni. Úgy tudják, szinte csak középkorúak-idősek vettek részt a túrán. Egy délelőtt lement az egész kirándulás, nem kapcsolták egybe semmi más programmal, a direkt politikát kerülték a szervezők és rendkívül korrekt volt ilyen szempontból a hozzájuk rendelt rendőr is.

Szegény azt is profin kezelte, amikor a technikai kérdések után a keményebb nyugdíjasok elkezdtek arról érdeklődni, hogy miért nincs aláaknázva az egész sáv, és miért nem lőnek a behatolókra

– mondta az Index forrása.