Kétszáz kilenc közpénzből fenntartott intézmény esetében fedezett fel hibát és különböző szabálytalanságokat az Állami Számvevőszék, összesen 217 milliárd dinár (1,83 milliárd euró) értékben – mondta az intézmények pénzügyi felügyeletével és vizsgálatával megbízott intézmény elnöke, Duško Pejović, aki hozzátette, a visszaélések és a szabálytalanságok a 2017-es évben történtek.

Az Állami Számvevőszék munkáját ismertető beszámoló során Pejović azt is elmondta, hogy 2018. február 28-án Szerbia államadóssága a hazai össztermék, a GDP 62,5 százalékát tette ki, ebbe azonban nem számolták bele a vagyon-visszaszármaztatási kötelezettségekből eredő összegeket.

„Nem kicsi, hanem alapvető hibákat találtunk, igaz, vannak jó példák is” – nyilatkozta Pejović.

A bevételek szabálytalan módon történő elszámolásának köszönhetően a munkavállalóknak 1,44 milliárd dinár fizettek, ebből 779 millió dinárt a bérek növelésére fordítottak, 366 millió dinárt úgy utaltak át a munkavállalóknak, hogy erre semmilyen jogi alap nem volt.

Öt egyetem (a belgrádi és a kragujevaci közgazdasági kar, az újvidéki jog- és bölcsészettudományi kar, valamint a belgrádi filológiai kar) az Oktatási Minisztérium által –a 2014-es téves adatok alapján rossz elszámolás miatt – kifizetett összegeket a bérek növelésére fordították, erre azonban nem lett volna joguk, emiatt az Állami Számvevőszék feljelentést tett.

Az elnök szerint az egyik legsűrűbb esetben előforduló szabálytalanság a választások előtti útjavítás volt, annak ellenére, hogy az intézményeknek ehhez nem volt meg a szükséges dokumentációjuk.

Pejović közölte, hogy nyolc önkormányzat összesen 31 milliárd dinárt választott ki a községben működő közvállalatok fenntartására és a veszteségeik finanszírozására, ezzel pedig csökkentették a saját infrastruktúrájuk fejlesztését. Az Állami Számvevőszék tavaly 289 feljelentést tett 157 felelős személy ellen, 242 kérvényt adott át szabálysértési eljárás kezdeményezésére, 26 feljelentést tett gazdasági vétség miatt, valamint 21 bűnvádi feljelentést tett.