A Szabadkát képviselő Gulyás Szabolcs nyerte meg szombaton a hetedik alkalommal megrendezett Vajdasági Vágtát Kopra nevű lovával a Topolya melletti Andrásnépén (Zobnatica). Második lett az adorjáni Szőke Tamás Londonnal, harmadikként pedig Cékus Noémi ért célba Bácsfeketehegy színeiben Fickó hátán. Ismét megszervezték a Kishuszár Vágtát is, amelyen a 10-16 éves gyerekek vettek részt kisebb növésű, maximum 138 centiméter magas lovakon. A futamot Hoffmann Evelin nyerte meg Manó nevű lován Temerin lovasaként, ő már biztosan képviselheti Vajdaságot a Nemzeti Vágtán Budapesten.

A Nemzeti Vágta délvidéki előfutamára tizenhat délvidéki település nevezte be lovát és lovasát. Ez volt az idei Nemzeti Vágta első előfutama. A továbbjutók október 19-én és 20-án állhatnak rajthoz Budapesten. Mivel tavaly a Nemzeti Vágtát a dél-bácskai Temerin lovasa, Nagy Arnold nyerte meg, így az idei rendezvényen ő selejtező nélkül indulhat, vagyis a Vajdaságot ketten képviselik majd Budapesten.

A Pannon RTV  jelentése szerint több ezren látogattak ki a lovas ünnepre, az esős napok után a szép idő és a kísérőrendezvények sokszínűsége rengeteg embert vonzott a kis településre. A futamok mellett lovas- és csikósbemutatót, néptánc-produkciókat, régi mesterségek vásárát és főzőversenyt is rendeztek, valamint széleskörű gasztronómiai és kézműves kínálat várta a látogatókat. A nap zárásaként a Budapesti Operettszínház művészei lépntk fel az eseményen.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a Vajdasági Vágta fővédnöke a helyszínen adott nyilatkozatában elmondta, hogy a rendezvénynek közösségteremtő szerepe is van: „Ez a mai nap első pillantásra a lovasokról, a hajtókról, a lovakról és a zsokékról szól, de igazából számomra a közösség erejéről szól.”

Vajdaságban elsősorban az ügetősportnak van hagyománya, de egyre népszerűbb a fogathajtás és az akadályugratás is.