Az újvidéki rendőrség pénteken letartóztatta a temerini illetőségű, 40 éves B. K.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy kábítószert állított elő és forgalmazott, valamint megrongálta és megsemmisítette más vagyonát, illetve akadályozta a hivatalos személyeket a munkavégzésük során – írja a 021.rs.

A gyanúsított házának átkutatása során a rendőrség 450 gramm heroint talált, s emellett lefoglalt egy digitális mérleget, amelyen narkotikumok nyomait fedezték fel, illetve jelentősebb mennyiség dinárt és külföldi valutát is találtak, amely a gyanú szerint a kábítószerkereskedelemből származik.

A letartóztatása során B. K. figyelmen kívül hagyta a rendőrségi felszólítást, nem állt meg, hanem nekihajtott a rendőrautónak, s az ütközés következtében két személy könnyebb sérüléseket szenvedett. Ez azonban még nem volt elég, a temerini illetőségű személy akadályozta a hivatalos személyeket a munkavégzésük során, s ki sem akart szállni az autójából.

A gyanúsítottat az illetékes ügyész meghagyása alapján 48 órás vizsgálati fogságba helyezték, s bűnvádi feljelentést tettek ellene.