Szerbiában megszűnt az árvízveszély – jelentette ki Goran Nikolić, a Tűzoltó-mentő és Polgárvédelmi Igazgatóság rendkívüli helyzetekkel megbízott törzskarának parancsnoka és hozzátette, valamelyest emelkedett a folyók vízállása, de ez nem veszélyezteti sem a lakosságot, sem a különböző objektumokat, adta hírül a Szerbiai Rádió és Televízió.

Nikolić azt mondta, a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint ma megáll az eső, és kiemelte, hogy a kedden lehullott csapadék Szerbiában sehol sem haladta meg a kritikus mennyiséget és nem veszélyeztette sem az emberek, sem az épületek épségét.

„A néhány nappal ezelőtti előrejelzések nem bizonyultak pontosnak, de ennek ellenére továbbra is odafigyelünk, mert kisebb mennyiségű csapadék még várható, de ez már nem fog gondot okozni” – szögezte le Nikolić.

A parancsnok rámutatott, hogy az a nagy mennyiségű csapadék, ami Boszniában és Horvátországban hullott, a Száva folyó vízállásán fog megmutatkozni, de a víz szintje Szerbiában nem fog gondot okozni.

„A bejelentett csapadék gyakorlatilag már elvonult, szerencsénkre következmények nélkül” – húzta alá Nikolić és hozzátette, a hó, ami Novi Pazar és Divčibara környékén hullott, ugyancsak nem fog problémát okozni és gyorsan elolvad.

„Féltünk, hogy majd valamely hegységben annyi csapadék hullik le, hogy kilépnek medrükből a folyók, de erre nem került sor” – szögezte le Nikolić.

Nyitókép: Pixabay