A zentai Szabó Szebasztián, a magyarországi Győr, valamint a Zenta versenyzője átadta kérelmét a Nemzetközi Úszószövetségnek (FINA), amelyben az szerepel, hogy a jövőben a magyar válogatott tagjaként kíván indulni a nemzetközi versenyeken, attól függetlenül, hogy a 2020-as olimpiai szintet szerb színekben úszta meg.

A Szerbiai Úszószövetség elnöke, Boris Drobac a Sportski žurnal napilapnak megerősítette az információkat, s közölte, hogy megkapta Szabó e-mail üzenetét, amelyben a versenyző azt kéri, hogy úszóállampolgárságot változtathasson.

„Azzal indokolta, hogy ott él és ott edz, és már bekerült a magyar munkarendszerbe, s hogy a magyar állam versenyzőjeként kíván indulni a versenyeken. A döntését a nemrég Debrecenben megrendezett országos bajnokságon elért szenzációs eredményei is meggyorsították. Az e-mailben arra is kitért, hogy semmilyen szemrehányása nincs a Szerbiai Úszószövetséggel szemben, s ugyanez a helyzet a szakmai tanácsadói testülettel is. Tény, hogy Magyarországon sokkal jobbak a feltételek, több a kiváló úszó. Amit a magyarok biztosítani tudnak, arra mi nem vagyunk képesek” – nyilatkozta Boris Drobac, aki hozzátette, ez még nem hivatalos, de reálisan nézve, ez a történet itt véget ért, vagyis Szabó a jövőben magyar színekben indul majd.

Mint ismeretes, Szabó Szebasztián a magyar országos bajnokságon 51,34 másodperces idővel harcolta ki az olimpiai vízumot 100 méter pillangón.

 

Szabó Szebasztián a világranglista élén!

Az óbecsei Szilágyi Csaba és a zentai Szabó Szebasztián is aranyérmes lett a Debrecenben szombaton véget ért magyar országos úszóbajnokság utolsó versenynapján. Szilágyi Csaba a 100 méter után az 50 méter mell országos csúcsát is megdöntötte – ezen a távon is csupán az aktuális világbajnok és világrekorder, Adam Peaty úszott gyorsabban 2019-ben, vagyis jelen pillanatban Szilágyié a második legjobb idő a világon!