Egy újabb olyan hétvégén és hétfőn vagyunk túl, amikor a szerb-magyar határon átkelni szándékozók életét várakozással teli hosszú órák keserítették meg. Magyarországon dolgozó vajdaságiak, ingázó diákok, reménybeli egyetemisták és egyszeri utazók álltak a hosszan kígyózó kocsisorokban, várva, hogy végre átjussanak a határon, s eljussanak munkahelyükre, az óráikra – vagy az érettségi vizsga kezdési időpontjára – áll a Magyar Mozgalom elnökségének szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A mozgalom rámutat, hogy hétfőn, akkora volt a fennakadás a határátkelőhelyeken, hogy még a magyarországi Országos Rendőr-főkapitányság is közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy „informatikai hiba miatt megnövekedett várakozási idővel kell számolni a magyarországi határátkelőhelyeken”, éppen egy olyan nap volt, amikor

megkezdődtek a magyarországi középiskolákban az érettségi vizsgák

„Vajon hány diák továbbtanulási lehetőségeit nehezíti, hogy nem tudtak időben odaérni az érettségire? Vajon hány, Magyarországon dolgozó, de családjához még naponta Vajdaságba hazajáró munkavállaló elégeli meg a folytonos várakozást az átkelőkön és dönt úgy, hogy inkább a határ túloldalán telepszik le?” – sorakoztatja a kérdéseket a Magyar Mozgalom.

A közleményben utalnak a közelmúltban Szabadkán megtartott szerb-magyar kormányülésre is, amikor az átkelőkön tapasztalható káosz egy csapásra megszűnt. És utána napokig minden rendben is volt, a várakozási idők észszerű hosszúságúak voltak – pedig csúcsidőszak következett, a húsvét alkalmából igencsak megnőtt a forgalom.

„Az örömteli fejleménynek nem sokáig örülhettek az utazók, a sorok ismét megnyúltak, a várakozók azt találgatják, hogy vajon sztrájkolnak-e a magyar határőrök vagy ismét az informatikai rendszer omlott-e össze (erre állítólag az utóbbi időben jóval gyakrabban volt példa, mint ahányszor arról a rendőrség közleményt adott ki), vagy eddig ismeretlen oka van a fennakadásoknak„ – mutat rá a közlemény, melynek szerzői aggodalmukat fejezték ki, a várható nyári szabadságokkal kapcsolatosan:

Előre félünk az alig egy hónap múlva kezdődő nyári szabadságolási időszaktól, amikor tízezrek indulnak útnak Nyugat-Európából, hogy átkeljenek azokon a határátkelőkön, amelyek így sem bírják az utasforgalmat. Követeljük az illetékesektől Szerbiában és Magyarországon egyaránt, hogy orvosolják a tűrhetetlen állapotokat.

Az MM közleményében felhívják a figyelmet, hogy nem a főútvonalaktól távol eső újabb kishatárátlépőkre volna szükség, hanem a meglévők kapacitásának és nyitvatartási idejének bővítésére! Nem újabb bizottságokra van szüksége az utasoknak, hanem hatékony megoldásokra! A magyar miniszterelnök minapi szabadkai látogatása utáni időszak a bizonyítéka annak, hogy a helyzet igenis, rendezhető, csak némi akarat kell hozzá!