Egyre több európai uniós állampolgár köt érdekházasságot szerbiai állampolgárságú személlyel – írja a Tanjug. A cikk szerint az adatok azt mutatják, hogy németországi és svájci állampolgársággal rendelkezők adják el legtöbb esetben az aláírásukat.

A szerb tájékoztatási eszközök információi szerint egy fiktív házasságkötés értéke akár harmincezer euró is lehet. A szerb állampolgársággal rendelkezők az uniós állampolgárság megszerzése miatt kötnek érdekházasságot.

A szerb sajtó által megszólaltatott ügyvéd, Željko Simić szerint azonban, mindez nem működik ilyen egyszerűen, főleg az említett országok esetében, ahol legalább ötéves házasságra van szükség ahhoz, hogy valaki uniós állampolgárságot szerezzen.

„A házastársakat alaposan kifaggatják. Keresztkérdéseket tesznek fel nekik, például olyat, hogy milyen zenét hallgat a párja szívesen, s arra is kérik őket, meséljenek a közös utazásokról, valamint arról, milyen ajándékokat adnak egymásnak a jeles alkalmakkor. Az ilyen ellenőrzéseket nem jelentik be előre, s igen sűrűn előfordulhatnak” – nyilatkozta Simić, aki arra is figyelmeztette az embereket, hogy több esetben szervezett csoportok foglalkoznak a közvetítéssel, akik több ezer eurót elkérnek – az egyébként illegális – tevékenységükért, és becsapják a nem uniós állampolgárokat. Sok hirdetés mögött csalók állnak, s mivel nem voltak eléggé körültekintőek, sok szerbiai állampolgár nemcsak EU-s állampolgárság nélkül maradt, hanem a pénze is odalett.

„A legtöbbször középkorú férfiként vagy nőként mutatkoznak be, s azt állítják, ők csak segíteni szeretnének valakin azzal, hogy fiktív házasságot kötnek vele. Hamis iratokat küldenek el, s azt kérik, hogy a házasságkötés előtt az illető fizessen be ezer euró előleget. Mindezt azért kérik, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy az érdekházasság iránt érdeklődő fél komolyan gondolja a dolgot. Naponta néhány embert csapnak így be, aztán öt-tíz nap után törlik magukat a közösségi oldalakról, valamint a telefonjukat is kikapcsolják” – mondta Simić.