Az Egy az ötmillióból kormányellenes tüntetés szombati állomásán Belgrádban a résztvevők a tiltakozó sétát követően kialakítottak egy úgynevezett Szabad Övezetet a szerb államfő hivatalának közelében, ahol minden nap „szabad híreket olvasnak fel”, tudatta az N1.

A demonstrálók előtt Branislav Lečić színész mondott beszédet, majd a tüntetők sétára indultak. Az összegyűltek nagy tapssal mutatták ki támogatásukat Maja Pavlović, az újvidéki Kanal 9 tulajdonosa iránt, aki az elektronikus médiumok szabályozó testületének (REM) székháza előtt folytat éhségsztrájkot, majd az államfői hivatal elé vonultak, ahol a szerb médiumokban uralkodó helyzetre vonatkozó valós híreket olvastak fel, illetve kommentálták a szerb államfő és más tisztségviselők közelmúltban tett kijelentéseit.

Az eredeti elképzelések szerint a demonstrálók előtt beszédet mondott volna Maja Pavlović, ő azonban az éhségsztrájk okozta kimerültség miatt erre nem volt képes. Ezért a szervezők a követeléseit olvasták fel. A Pionírparkban sátrat állítottak, ahol az ellenzéki pártok képviselői a polgárokkal beszélgetnek.