Az elmúlt 19 év során tavaly volt a legalacsonyabb a bűnözés szintje az osztrák fővárosban – derült ki az APA osztrák hírügynökség által közzétett összesítésből.

A bejelentett esetek száma az egy évvel korábbi 190 ezerről 169 erre esett vissza. Javult az esetek felderítésének aránya, a 2017-es 42,4 százalékos értékről 43,6 százalékra emelkedett, ez a legjobb érték 2000 óta.

2017-hez képest csökkenés volt tapasztalható a vagyon elleni bűncselekmények – például a tolvajlás és a betörés – számában. Ezzel szemben emelkedett a gazdasági bűncselekmények száma, ideértve például a csalással kapcsolatos eseteket és internetes csalást is. Az erőszakos bűncselekmények száma kevesebb volt tavaly, mint 2017-ben, a szexuális zaklatás és nemi erőszak miatti feljelentések száma viszont emelkedett a vizsgált időszakban.

Ezek az adatok különösen annak videónak a tükrében érdekesek, melyben Lázár János magyar miniszterelnöki biztos tavaly drámai hangon arról beszélt, hogy

„Bécs egyik nagy régi nagy hírű kerületében… láthatóan sokkal több a bűnözés, a fehér keresztények elköltöztek, a bevándorlók átvették a városrész irányítását…”