Traktort és csatlakoztatható mezőgazdasági gépeket ajándékozna egy kulai kereskedő valakinek, aki szeretne földet művelni, de nincsenek meg az ehhez szükséges eszközei – tudatta a Novosti.

Živojin Popić 2000-ig egy üzletben dolgozott, emellett 7.5 hold földet is művelt, amelyet elhunyt édesapja után örökölt, de azóta már nem tud „egyszerre két széken ülni”.

„A földet bérbe adtam, de a traktor és a mezőgépek azóta itt állnak a fészerben. Fáj a szívem nézni ezeket az eszközöket, amelyekről tudom, hogy valakinek nagyon jól jönnének. Noha régóta nem használja ezeket senki, a gépek jó állapotban vannak. De keresek egy mestert, aki a teljes gépparkot átnézi, az esetleges hibákat kijavítja és csak utána ajándékozom el” – tette hozzá Popić, aki szeretné elajándékozni Ferguson IMT 333 típusú traktorát, valamint a hozzá tartozó, kapcsolható segédeszközöket: egy ekét, egy tárcsás boronát, egy permetezőt és más eszközöket.

„A géppark nagy hasznára lehetne egy olyan háztartásnak, amelynek kisebb földje van. Vajdaságban a Fergusonokat már jóval nagyobb traktorok váltották fel. A meglévő gépparkot 2-3 ezer euróért akár el is adhatnám, de abból nem gazdagodnék meg, ha pedig elajándékozom, valami jót teszek valakivel” – magyarázta indítékait a kulai kereskedő.