Egy szó mely több száz szájból édes
Míg enyémből csak gonosz tréfának mondható.
Bár az lenne.

Mert jó ideje már
hogy felperzsel tekinteted
És hangod fülembe
Mint sakál dala szól.
Vonyítok bele.
Ahol értem mohón loptam tekinteted
És veled együtt tíz percért
Elcseréltem volna örök üdvösséget.
Mert mint madár repültél kecsesen
Őrjöngő vadak fölött
Tiszta voltál
Bűntelen
Ezért kaptam lábaidba.
Önzés és butaság
Tudhattam volna
Akárcsak te.
Jól tetted hát
Hogy kibökted inkább
Mind a két szemem.
De minden csípés ellenére
Hallottam tisztán dobogni szívedet.
Pedig hogy benned szeretnivaló semmi nincsen
Halomra oly sokszor bizonygattad nekem.
De én makacs voltam
Nem hittem el.
S mily szörnyű helyzetbe hoztalak!
Neked adtam szívemet
De túl nagy volt e teher
Nem is bírtad
Szegted szárnyad szívem terhére.
És hogy engem elűzz
Magadat mocskoltad be.
Bocsásd meg most mindezt nekem.
És azt is hogy elfáradtam.
Vártam szép szavadra s hiába.
Így is semminek tűnik sok év és óra.
És még ha nem is szeretsz lelkem tövéig
Még ha csak mint állatnak állat kellenék is
Én ugranék.
Csak lennék veled.
Bár ott lennél hányavetett életemben
S mondanád:
„Nem lesz semmi baj.”
Te vagy az egyetlen kinek még elhiszem.

Szeretlek.

De hogy is mondhatnám
          Hisz nem is ismerlek.