Horogkeresztekkel firkálták össze Magyarország belgrádi nagykövetségének épületét tegnapról mára virradóra. A diplomáciai képviselet dolgozói a falfirkát már letakarították és feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen – írja az MTI.

Az önkényuralmi jelek mellett az MTI szerint a „Tünés az utcámból” és a „Fasiszták” felirat volt olvasható. Az utóbbi félig igaz (ott állt még a szó mögött/alatt az is, hogy „az anyjukat!”), a „Marš iz ulice!” azonban nem. A Magyar Távirati Iroda belgrádi munkatársa a „Marš iza žice!” cirill betűs feliratot – nem tudni milyen okok miatt – fordította „Tünés az utcámból”-nak, miközben valódi jelentése az, hogy „Tűnés a szögesdrót mögé!”.

A belgrádi magyar nagykövetség épülete Belgrád központjának egy forgalmas utcájában található. Egyelőre nem lehet tudni, ki volt a firkáló.

Az MTI híre szerint „Szerbiában a legutóbbi népszámlálási adatok szerint mintegy 250 ezer magyar él, főként a Vajdaságban, de mintegy 1800-an Belgrádban is magyarnak vallották magukat. Magyarország és Szerbia kormánya között a politikai vezetők elmondása szerint soha nem volt még olyan jó a kapcsolat, mint az utóbbi években.”

Az eredeti MTI-s hír megpróbálja összekapcsolni a belgrádi magyar nagykövetség épületének az összefirkálását Sergej Trifunovićnak, a Szabad Polgárok Mozgalma elnökének április 13-ai kijelentésével, amikor a színész az ellenzéki tüntetésen azt mondta, hogy „a nép elmegy, Vučić pedig arabokat és magyarokat telepít be.”  Trifunović másnap elnézést kért a magyaroktól a szíriaiak és magyarok Szerbiába történő betelepítéséről szóló kijelentése miatt, s közölte, nyelvbotlás volt.  Trifunović a Nova S televízió vendégeként elmondta, a tüntetés kezdetén üdvözölte Szerbia minden polgárát, a magyarokat is, kijelentése pedig nyelvbotlás volt, mert „gyorsabban beszél, mint gondolkodik”. Hozzátette, nincs baja a multikulturalizmussal, hiszen Mostarban született, amely egy multikulturális hely.

A Magyar Távirati Iroda arról az esetről, amikor Törökbecsén Saša Dujin, a helyi Idegenforgalmi Szervezet igazgatója Aleksandar Vučić törökbecsei látogatása során azt tanácsolta a szerb elnöknek, úgy tanulhat meg a legkönnyebben magyarul, ha ágyba bújik egy magyar nővel, említést sem tesz a cikkben.

Fotók forrása: Tanjug