„Savanyú a szőlő” – kommentálta egyik jól tájékozott barátom, amikor a Mueller-jelentést „totális felmentésként” kommunikáló Trump-trombiták nyomán megjegyeztem, hogy várjuk meg a teljes szöveget, mert nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.

Csakhogy manapság már egy hosszabb kommentárt sem olvas végig sok ember, nem hogy egy félezer oldalas aprólékos beszámolót. Elég, ha a gyorshírek vagy a szenzációhajhász megfogalmazások kimondják, hogy „Nincs elég bizonyíték Trump ellen” – mint ahogy a Trump-párti magyar állam közismerten felületes és részrehajló hírügynökségére támaszkodva a Szabad Magyar Szó is elsők között jelentette az amerikai elnök igazságügy”ministránsának” ismételt torzítási kísérletét.

Az MTI arról is beszámolt, hogy Donald Trump a sajtótájékoztató után diadalittas Twitter-bejegyzést tett közzé: „Nincs összejátszás, nincs az igazságszolgáltatás akadályozása, a játéknak vége.” Csakhogy korán ihatott a medve bőrére.

Az igazi politikai játszma ugyanis valójában csak most kezdődik. És ennek az állításnak a hitelét maga Trump támasztotta alá, akaratlan őszinteséggel, védettnek hitt környezetben, amikor Robert Mueller nyugalmazott FBI-igazgató különleges ügyésszé való kinevezéséről tájékoztatták:

„Atyaúristen! Ez rettenetes! Ez az elnökségem végét jelenti. Ráb…tam!”

Vajon miért rettegne egy tisztességes elnök bármilyen vizsgálattól, ha nincs nagyon komoly takargatni valója?!

Az igazság az, hogy Trumpnak nagyon is volt – és maradt – oka a rettegésre. A Mueller-jelentés súlyosan terhelő összefüggéseket tárt fel az elmúlt három év elnökségi és kampánytörténetéből, amit az elnök és maradék hűséges munkatársai, valamint a szélsőjobb propagandacsatornái Bill Barr hazug és gyalázatos igazságügyminiszterkedése, valamint a Kreml nevetséges cáfolatai alapján igyekeznek Trump javára fordítani. A trumpizmusban született kamuhírek korát éljük, amikor a „zemberek” jelentős része nem hajlandó a logikát követve elmerülni a részletekben, hanem mámorosan megfürödnek (pontosabban, csak fel nem fogják: befürödnek) az önkényurak mézes-mázos kamukormányzásában.

Olyannyira így van ez, hogy azok is kénytelenek éles szavakat használni, akik egyébként csak a cáfolhatatlan tények logikájával szeretnének operálni.

A cáfolhatatlan tények pedig azt mutatják – legalábbis annak, aki hajlandó megérteni, de legalább elolvasni: a Mueller-jelentés tökéletes bizonyítási rendszere annak, hogy a Trump-kampány nagyon is „összejátszott” az oroszokkal, és hogy az elnök maga – ügyetlenül ugyan, de folyamatosan – igyekezett akadályozni az igazságszolgáltatást a hazugságok garmadával leplezni próbált bűntények, valamint a trumpista üzleti-politikai fertő feltérképezésében.

Dehát akkor miért nincs „foga” a jelentésnek? – kérdezhetnők.

Nos, alapos elemzés után kijelenthető, hogy vasfogai vannak, csak azért nem „harap”, mert nem az volt a dolga. Robert Mueller látszólag széleskörű felhatalmazással, ám valójában lehetetlen körülmények között hozta ki a vizsgálatból a maximumot. Lássuk csak, mit is jelent ez nagy vonalakban:

  • A létező szabályokat betartva megállapítja, hogy
    • Hivatalban lévő elnököt nem lehet vád alá helyezni
    • Akit nem helyezhet vád alá, az ellen vádiratot sem ír
    • Viszont ez nem jelenti azt, hogy mihelyt a hivatal megszűnik – akár normális lefolyással, akár leváltással (ez is benne van ám!) – a vádemelési tilalomnak is vége!
  • Mueller nem az „összejátszás” fogalma alapján vizsgálta a Trump-kampány orosz kapcsolatait, hanem az „összeesküvés” jogi definíciója alapján. Az összejátszás ugyanis egyértelmű a részletesen felsorolt, több mint száz, tudatos és szándékos kapcsolatfelvétel alapján, míg az összeesküvést azért nem lehetett (egyelőre) bizonyítani, mert a Trumptól kért kihallgatást annak ügyvédei megtagadták (Bill Clinton húsz évvel ezelőtti flört-ügyével szemben), az írásos válaszok pedig 36 helyen egyszerűen a „Nem emlékszem” megfogalmazást tartalmazzák.
  • Megállapítást nyer, hogy 14 különböző vizsgálat indult el a Mueller-féle nyomozás alapján Trump, Trump családja, cége, alapítványa, kampánybizottsága, beiktatási bizottsága és más, Trump körüli entitások ellen, amit az igazásgügyminiszter már nem tud leállítani.
  • Az igazságszolgáltatás hátráltatását Mueller szintén alapos tanúvallomásokkal és más kommunikációs bizonyítékokkal tárja fel, és megállapítja, hogy
    • Annak minősítése nem őrá, még csak nem is a mindenkori igazságügyminiszterre, hanem a Kongresszusra tartozik!

A politikai játszma tehát most kongresszusi pályára került, ahol szintén nem egyszerűek a szabályok, és a Nixon- meg Clinton-ellenes leváltási okokhoz képest sokkal súlyosabb terhelő körülmények ellenére a tét is sokkal nagyobb. Csakhogy egy komoly politikai rendszerben a szabályokat be szokás tartani. Az egyértelmű következtetés:

A Mueller-féle jelentés nem a vég kezdete, hanem a kezdet vége.


Trump távozik egy rendezvényről a Mueller-jelentés közzététele előtti estén (Fotó: Erin Schaff, New York Times)