Ünnepélyes keretek közt leplezték le a világhódító, Nagy Sándor makedón király szobrát Görögország fővárosában. Egy olyan projektumról van szó, ami a kilencvenes évek óta húzódott a politika és a bürokrácia útvesztőjében, tudatja a Hina hírügynökség.

A fiatal Sándort ábrázoló három és fél méter magas bronzszobor Athén központi sugárútján kapott helyet.

Az önkormányzat közölte, hogy az alkotás még 1971-ben készült, a város pedig 1992-ben vásárolta meg.

Giorgos Kaminis, Athén polgármestere azt mondta, hogy az emlékmű felállítására vonatkozó döntésnek semmi köze sem volt a szomszédos országgal folytatott névvitához.

„Az emlékmű felállításáról 2015-ben született határozat. A késés mindössze egy egyszerű példája annak, hogy Görögországban hogyan működik a bürokrácia” – fogalmazott a polgármester.

Athénban egyébként arról is évtizedeken keresztül folyt a vita, hogy a szóban forgó emlékművet hol állítsák fel.

Nyitókép: The Independent