Szerbia és Magyarország is egyaránt tizennégy hellyel került lejjebb a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet által készített sajtószabadság-ranglistán. A 180-as World Press Freedom Index listán Magyarország a 87., Szerbia a 90. helyen találta magát, ezzel mindkét országot a „problémásak” közé rangsorolták, a helyzet pedig folyamatosan romlik.

A Szerbiára vonatkozó jelentés szerint Aleksandar Vučić uralkodásának öt éve alatt az ország olyan hellyé vált, ahol az újságírás nem számít biztonságos hivatásnak, és nem élvezi a hatalom támogatását.

„Egyre több támadás éri az újságírókat, beleértve ebbe a halálos fenyegetéseket is, és a politikusok szájából is mind gyakrabban hangzik el újságírók ellen irányuló tüzes retorika” – áll a 2019-es jelentésben, melyben arra is figyelmeztetnek, hogy az újságírók elleni támadások részleteit számos esetben nem derítették fel, az elkövetőket pedig nem büntették meg.

„A kormányközeli médiumok agresszív kampányt folytatnak az oknyomozó riporterek ellen. Néhány bátor újságíró azonban továbbra is foglalkozik az olyan veszélyes témákkal, mint a bűnözés, vagy a korrupció, de tudósításaik csak szűk közönséghez jutnak el a nagymértékű médiakoncentráció miatt” – figyelmeztetnek a jelentés összeállítói, akik arra is rámutattak, hogy a hatalom tolerálja az álhíreket, a sokszínűség hiánya pedig aggodalomra ad okot.

Említést tesznek arról az esetről is, amikor felgyújtották Milan Jovanović házát, amiért a helyi korrupció témájáról cikkezett.

A 2019-es jelentés Magyarországról szóló részében azt írják: a magyar média tulajdonjogai még tovább koncentrálódtak Orbán Viktor miniszterelnökkel szövetséges oligarchák kezében. Ennek eredményeként a magyar médiakörkép teljesen átalakult az elmúlt években.

„A legfontosabb kritikus sajtótermékeket bezárták, míg a többiek függetlenségét folyamatosan veszélyezteti a kormányhoz közelálló oligarchák jelenléte” – áll a Magyarországról szóló jelentésben.

A sajtószabadság-lista első helyére egyébként a norvégok kerültek, őket követi Finnország, Svédország, Hollandia és Dánia. A lista végén pedig Türkmenisztán áll, Észak-Koreát és Eritreát követve.