A szerb kormány kedden reggel elfogadta a svájci frankban a lex specialis javaslatát, amely segítségével meg kellene, hogy oldódjanak azoknak a szerbiai polgároknak a gondjaik, akik svájci frankban adósodtak el. A törvényjavaslat nemsokára bekerül a köztársasági törvényhozás folyamatába – közölte Siniša Mali.

Szerbia pénzügyminisztere hozzátette, ezzel a lex specialisszal több mint egy évtizeden át húzódó probléma végére tesznek majd pontot: Mali szerint kimerítő tárgyalásokon vannak túl, de sikerült kompromisszumos megoldást találni. Ez a törvénytervezet mindenkire vonatkozik, akik svájci frank alapú hitelt vettek fel, függetlenül a kölcsön nagyságára.

„A tervezet szerint a még megmaradt adósságot átszámolják euró alapúra, s amikor ez megtörténik, akkor az összeget 38 százalékkal csökkentik. Külön könnyítést jelent az is, hogy az átszámolást a késedelmi kamatok nélkül végzik majd el”

– közölte Siniša Mali, aki hozzátette, az euró alapú kamat nem lehet magasabb 3,4 százaléknál, amihez hozzájön még a három vagy a hathónapos Euribor (Európai bankok egymásnak felajánlott euró hitelkamatainak napi szintű, speciális átlagolása), vagyis a havi fix kamat nem lehet magasabb négy százaléknál.

A törvény életbe lépését követően a bank harminc napon belül kötelez az ügyfelének elküldeni az új feltételeket tartalmazó szerződésajánlatot.

Szerbiában mintegy 16 800 személy vett fel svájci alapú hitelt, akik a svájci valuta megerősödése után a kezdő törlesztő részletük dupláját voltak kénytelen kifizetni.