Grocka község korábbi elnöke Dragoljub Simonović, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő rendelte el a Žig info portál újságírójának, Milan Jovanović házának felgyújtását, ügyvédével egyetemben nem jelent meg kedden a bíróságon, ezért a tárgyalást május 24-re halasztották, írja a Beta.

Egy megjelent ügyvéd gyakornok elmondása szerint Simonović nem kapott értesítést a tárgyalásról és a vádemelésről szóló végzést sem kapta kézhez.

A belgrádi Alapbíróság a legszigorúbb, 8 évig terjedő börtönbüntetést kért Grocka község volt elnöke ellen, amiért elrendelte az újságíró házának felgyújtását.

Vladimir Mihajlović ellen, aki tettestársnak minősül a bűncselekmény elkövetésében 5 év, Igor Novaković aki szintén tettestárs, szint 5 év, Aleksandra Marinković, aki elkövette a bűncselekményt, 6 év börtönbüntetést kértek.

Dragoljub Simonović március 15-én jelentette be, hogy lemond a község elnöki pozíciójáról és minden pozíciójáról a Szerb Haladó Pártban. Ezt a község ülésén, március 20-án el is fogadták. Simonovićot január 25-én tartóztatták le, 30 napot töltött előzetesben, de a bíróság visszautasította az ügyészség kérését, hogy az előzetest meghosszabbítsák.

Az újságíró, Jovanović házát tavaly december 11-e és 12-e közötti éjszakán gyújtották fel.