Az Elég volt – Dosta je bilo mozgalom vajdasági szervezete, a Magyar Mozgalom és a Vajdasági Mozgalom pénteken együttműködési megállapodást írt alá Újvidéken, amelyben kifejtik szándékukat, hogy közös erővel járulnak hozzá a vajdasági polgárok életfeltételeinek javításához – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közös nyilatkozatban.

– A most született megállapodással a három szervezet szeretné közös zászló alá hívni a politikai élet mindazon részvevőit, akik eddig nem voltak a tartományi hatalom részei és nem éltek vissza tisztségükkel és a rájuk bízott erőforrásokkal. Azokat is várjuk az új platformba, akik csalódtak abban az opcióban amelynek korábban tagjai voltak, mert nem teljesülhettek a tisztességes és egyenes politizálás iránti elvárásaik. A mai nappal a polgároknak felkínáljuk a harmadik politikai opciót – írják közleményükben, melyben hangsúlyozzák:

Politikai harcba indulunk, amelyet mindaddig folytatunk, amíg nem sikerül egy új értékrendszert felállítani. A megállapodás két kulcsfontosságú eleme a pártalapú foglalkoztatás elleni harc és a decentralizáció biztosítása, amelyek az egész ország fejlődésének alapkövei is egyben.

A három szervezet szerint a helyi önkormányzatoknak kell rendelkezniük a területükön megvalósított bevételek jelentős részével. A meglévő törvények tiszteletben tartása mellett olyan új jogszabályok elfogadása mellett szállnak síkra, amelyek hozzájárulhatnak a polgárok életszínvonalának növeléséhez a nemzetek közötti jó viszonyok ápolása és a kisebbségi közösségek együttműködése mellett. Ebben a folyamatban szeretnének minél több vajdasági polgárral találkozni, beszélgetni, hogy közösen építhessünk ki egy olyan országot, ahol lehet méltóságteljesen és tisztességben élni és dolgozni – áll az Elég volt, a Magyar Mozgalom és a Vajdasági Mozgalom közleményében.