A nyers kőolaj világpiaci ára az év eleje óta harminc százalékkal emelkedett, emiatt hamarosan Szerbiában is megdrágul az üzemanyag, nyilatkozta a Blicnek Nebojša Atanacković, a Nafta részvénytársaság társtulajdonosa, a Szerbiai Munkáltatók Uniójának elnöke.

Atanacković azt mondta, nehéz előrejelezni, hogy milyen mértékű lesz az áremelkedés, de szerinte nem kétséges, hogy a kőolaj világpiaci árának alakulása, valamint az Irán és Venezuela – a két nagy kitermelő – elleni amerikai szankciók miatt a szerb töltőállomásokon is kedvezőtlen irányba alakul majd az üzemanyag ára.

Rámutatott, hogy a kőolajszármazékok kiskereskedelmi árát sok tényező befolyásolja, ebben a nyers kőolaj ára húsz-huszonöt százalékban játszik szerepet, a többi a finomítás és szállítás költsége. Szavai szerint Szerbiában az üzemanyag árának mintegy hatvan százalékát az állam által kivetett adó képezi, így a jövedéki adó mérséklésével megakadályozható lenne a drágulás, mint ahogyan arra néhány éve a Duna alacsony vízállása miatt már volt példa.

Tomislav Mićović, a Szerbiai Kőolajipari Vállalatok Egyesületének főtitkára is hasonló véleményen van. Elmondása szerint a kőolaj világpiaci ára jelentős mértékben lehet hatással az üzemanyag árára, de ez mégiscsak egy a sok faktor közül.

Atanacković pedig arra emlékeztetett, hogy a környező országokban a gazdaságra gyakorolt hatása miatt állami támogatással szabályozzák a dízelolaj árát.

A Szerbiai Kőolajipari Vállalatok Egyesületének múlt heti közleményéből kiderül, hogy a benzin és a gázolaj ára az elmúlt hónap során 3 dinárral emelkedett, így az most 148, illetve 163 dinárba kerül, az autógáz viszont 0,6 dinárral lett olcsóbb, és 75 dinárba kerül literenként.

Mićović rámutatott, hogy Szerbiában a benzin nagyjából ugyanannyiba kerül, mint a környező országokban, viszont a gázolaj drágább, mint bármelyik szomszédos országban. Egyedül Görögországban és Albániában kell a dízelolajért magasabb árat fizetni, mint Szerbiában.

Montenegróban éjféltől drágább a benzin

A 95 és 98 oktános benzin éjféltől öt-hat centtel drágul, míg a gázolaj ára nem változik, közölte a montenegrói gazdasági minisztérium. A benzin fajtájától függően 1,34, illetve 1,38 euróba fog kerülni a következő két hétben. Montenegróban utoljára március ötödikén drágultak a kőolajszármazékok, akkor minden üzemanyag ára emelkedett, literenként öt-hat centtel.