Brus község képviselő-testületének keddi ülésén elfogadták Milutin Jeličić Jutka polgármester lemondását, amit még március 14-én nyújtott be, tudósít az N1 Televízió.

Az N1 TV helyszíni riportere arról számolt be, hogy a terem előtt, ahol a képviselő-testület ülésezett, megjelentek az ellenzék képviselői, egyebek közt a Szövetség Szerbiáért vezetői, Boško Obradović, Dragan Đilas, Borko Stefanović és Janko Veselinović, ugyanakkor azok is, akik támogatásukról szerették volna biztosítani Brus község immár volt polgármesterét. Az épület bejáratánál Jeličićet támogató nők egy csoportja gyűlt össze.

Lemondott a szexuális zaklatással vádolt polgármester

Brus község polgármestere, Milutin Jeličić, akit titkárnője, Marija Lukić egy évvel ezelőtt szexuális zaklatással és tiltott nemi cselekedet elkövetésével vádolt meg, állítólag már két nappal ezelőtt, március 11-én benyújtotta lemondását – ezt nyilatkozta a most már egykori polgármester a Tanjug hírügynökségnek. A hírügynökség betekintést kapott Jeličić lemondását tartalmazó dokumentumba is.

Borko Stefanović az N1 Televíziónak azt nyilatkozta, hogy a polgárokat is felkérték, hogy csatlakozzanak hozzájuk, hogy Jeličić távozása biztos legyen. „Úgy gondoljuk, hogy a tiltakozó polgárok részéről érkező nyomásgyakorlásnak, és azoknak a médiumoknak köszönve, melyekben volt bátorság erről az esetről tudósítani, igazságos megoldás született, az, hogy Jutkát rövidesen leváltják” – fogalmazott Stefanović.

Brus község első embere ellen hét nő tett bűnvádi feljelentést szexuális zaklatás és hivatali visszaéléssel elkövetett tiltott nem cselekedet miatt. Vádat csak Marija Lukić feljelentése nyomán emeltek, aki két éven keresztül Jeličić titkárnőjeként dolgozott. Neki a polgármester tizenötezer obszcén üzenetet írt, és erőszakkal próbált meg kontaktust létesíteni vele.

Szexuális zaklatásáról beszélt, de ezt a helyiek áramszünet miatt nem láthatták

Marija Lukić, brusi lakos a közelmúltban szexuális zaklatással és tiltott nemi cselekedet elkövetésével vádolta meg Milutin Jeličićet, a község polgármesterét, aki ellen bűnvádi eljárást is indítottak a fentiekben felsorolt vádakkal, s a bírósági eljárás folyamatban van, írja a Danas.

Nyitókép: N1 TV