A Verseci Közkórházban az utóbbi években egyre több alkalommal fordul elő, hogy csak sürgős esetben műtenek az orvosok, mert egyszerűen nincsenek feltételeik ahhoz, hogy elvégezzék a beavatkozásokat a bejelentett betegeken, írja a Novosti.

2017-ben nem szerezték be azt a központi fertőtlenítőgépet, amelyre szükség lett volna, ez a fő oka annak, hogy a műtéteket nem végzik el. Egyszerűen nincs steril eszköz, most pedig gyógyszerhiány is van, de más eszközből is hiányt szenved az intézmény. A Verseci Közkórháznak 130 millió dinár tartozása van, amelyet nem tud törleszteni, így sokszor alapeszközök beszerzésére sem jut. A vezetőség szerint ez az előző igazgató felelőtlen hozzáállásának következmény, aki 2011 és 2017 között vezette az intézményt, ekkor keletkezett az adósság is.

Jon Omoran, a Közkórház jelenlegi igazgatója kiemelte, a szállítókkal igyekeznek megállapodni abban, hogy direkt utalással törlesszék a mostani rendeléseket, s ők egyelőre tekintsenek el az előző években felhalmozódott adósságtól. Hozzátette, hogy ő rendeszerbeli megoldást remél, mert hasonló tartozása van majdnem minden kórháznak az országban, ezeket pedig csakis állami segítséggel lehet törleszteni. Az igazgató kiemelte, minden olyan eszközt, amelyet most a páciensnek kell beszereznie, de amit egyébként a kórház lenne köteles biztosítani, megtérít az egészségügyi biztosító.