Lemondott elnöki tisztségéről Nedim Sejdinović. A Vajdasági Újságírók Független Egyesületének volt vezetője személyes okokra hivatkozva mondott le, de kihangsúlyozta, hogy szakmailag továbbra is támogatja az egyesületet, írja az N1.

Sejdinović kiemelte, hogy az egyesületben hamarosan megválasztják az új statútumot, kinevezik az új végrehajtó szerveket, kidolgoznak egy stratégiai tervet, amely hosszútávon meghatározza majd az egyesület céljait és működését.

” Néhány hónappal ezelőtt, az egyesület 29 éves fennállásának ünnepségén már elmondtam, itt az idő, hogy az új generáció átvegye az egyesület vezetését, mi tapasztaltabbak pedig itt álljunk mögöttük”, mondta Sejdinović.

Nedim Sejdinović hozzátette, lemondásának semmi köze azokhoz a fenyegetésekhez, amelyeket az utóbbi napokban kapott. Ilyenekre volt példa azelőtt is és lesz a jövőben is, mondta, ez a velejárója a mi szakmánknak ezekben a szerencsétlen időkben, tette hozzá.