Donald Trump amerikai elnök „teljes felmentésként” veszi a Mueller-jelentést, amelyről William Barr igazságügyminiszter vasárnap délután négyoldalas levélben tájékoztatta a Kongresszus vezetőit. A levél szerint a 22 hónapig tartó vizsgálat

„nem jutott olyan következtetésre, hogy az elnök bűncselekményt követett volna el, de nem is mentette fel.”

Ezek annak az igazságügyminiszternek a szavai a jelentésről, akit Trump nevezett ki néhány héttel ezelőtt, miután Barr korábban magánemberként negatv fényben tüntette fel a Robert Mueller volt FBI-igazgató által folytatott vizsgálatot.A levél szerint nem találtak bizonyítékot az oroszokkal való összejátszásra, az igazságszolgáltatás obstrukciójával – amit Trump a nyilvánosság előtt folytatott, sőt dicsekedett is vele – kapcsolatban pedig „nem foglaltak állást”.

Az idézett kulcsmondat homlokegyenest az ellenkezőjét állítja, mint ahogyan a végkifejletet Trump tolmácsolja. Trump ugyanakkor még vasárnapreggel is illegálisnak nevezte a nyomozást (ami szintén közönséges hazugság), este pedig már azt követelte, hogy indítsanak vizsgálatot azok ellen, akik az ő piszkos ügyeit kutatták.

Magának a jelentésnek a sorsa bizonytalan. A rendkívüli ügyész intézményét 2017 májusában létrehozó minisztáriumi rendelet ugyanis senkit nem kötelez annak közzétételére, Barr pedig a meghallgatások során nem volt hajlandó elkötelezni magát erre. Csupán annyit mondott, hogy „a lehető legnagyobb nyilvánosságra” törekszik. A „lehető” szó lehetséges tartalmát márpedig ő fogja eldönteni.

Nancy Pelosi képviselőházi elnök és Chuck Schumer szenátusi kisebbségi vezető első közös nyilatkozatukban bejelentették, hogy követelni fogják a teljes jelentés, valamint a nyomozati anyag átadását a Kongresszusnak, ahol féltucat vizsgálat folyik az elnök ügyei és üzleti múltja kapcsán.

Mint ismeretes, a Mueller-féle vizsgálat során Trump közvetlen munkatársainak soraiból eddig öten vallották magukat bűnösnek és kaptak jogerős büntetést. További 31 esetben pedig vádemelés van érvényben. A Trump-kampány különböző képviselői egyébként több mint száz alkalommal léptek kapsolatba orosz titkosszolgálati figurákkal. Három szövetségi egységben további hat vizsgálat folyik: Donald Trump családi cége, jótékonysági alapítványa (amit máris jogerősen be kell zárni szzabálytalanságok sorozata miatt), kampányirodája, beiktatási bizottsága, hatalomátvételi csapata, illetve az elnöki kabinet ellen (ld. nyitóképünkön).

Robert Mueller távozóban – a Fehér Házzal szembeni templomból, feleségével. 2019. március 24. (Fotó: Cliff Owen, AP)

Jelentéstétel után: Robert Mueller távozóban – a Fehér Házzal szembeni templomból, feleségével. 2019. március 24. (Fotó: Cliff Owen, AP)