„Hamar megtanultam, hogy az élet nem igazságos” – mondta Györe László, miután megnyerte az 1,93 millió dollár összdíjazású riói tenisztornát. A 23 éves zentai versenyző ezzel a kijelentésével arra célzott, hogy mindössze tizenhét éves volt, amikor elveszítette az édesanyját, 2018 decemberében pedig az édesapját, mindketten rákbetegségben haltak meg. Az anyja halála után megnyerte az ifjúsági teniszezők nem hivatalos világbajnokságát, az apja elvesztése után pedig Rióban győzött. Ez utóbbi sikerét a szüleinek ajánlotta, mivel, mint mondta: bízik benne, hogy fentről nézik a mérkőzéseit.

Györe László a riói győzelem után São Paulóban is remekelt, hiszen az elődöntőig jutott: a két tornán 590 pontot gyűjtött, így három hét alatt ötvenkilenc helyet lépett előre a világranglistán, amelyen most a 31. helyet foglalja el.

„A riói finálé megnyerése után későn feküdtem le, mert igyekeztem válaszolni az összes üzenetre, de így sem értem a végére, ugyanis nagyon sokan gratuláltak. Az alvással azonban nem volt gond” – nyilatkozta Györe a Családi Körnek, s azt is hozzátette, amikor meglátta a sorsolást, akkor azért nem repesett az örömtől. Nem véletlenül, hiszen az első ellenfele az a Dominic Thiem volt, aki a torna első kiemeltjének számított, s tavaly döntőt játszott Párizsban a Roland Garroson.

„Az edzésen nyújtott teljesítményem azonban bizakodásra adott okot, éreztem, hogy jó formában vagyok, s hittem is abban, hogy sikerülhet a torna első kiemeltjét legyőznöm.”

Volt egy időszak, amikor egy későn ébredő Györe Lászlót láthatott a közönség, aki sűrűn az első játszma végére vagy a második szett elejére vette fel a ritmust. Most azonban pont az ellenkezőjét láttuk.

„Ennek az az oka, hogy kicsit fókuszáltabban mentem bele a mérkőzésekbe. A pályafutásom korábbi szakaszában, amikor Challenger-tornákat játszottam, akkor sem fordult elő olyan, mint most Rióban, hogy játszmaveszteség nélkül nyerjek tornát” – mondta Györe, aki szerint a Thiem elleni győzelem után sem az járt a fejében, hogy most kinyílt előtte az út, hiszen az első kiemeltet győzte le, s akár meg is nyerheti a tornát.

„Tudtam, hogy még sok erős játékos van a tornán, s ez csak az első forduló volt, s emiatt igyekeztem mindig csak a következő mérkőzésre összpontosítani, nem pedig előre gondolkodni, hogy mi lenne, ha…” – emlékezett vissza a zentai teniszező a riói tornára, amelyen számára az első meccs és a döntő volt a legnehezebb.

„Amikor valaki egy olyan játékos ellen lép pályára, aki a világranglistán az első tíz között van, akkor az már eleve egy nehéz meccs. Thiem ellenem nem játszott annyira jól, ezért is mondhatom, hogy a Félix Auger-Aliassime elleni döntő volt a legnehezebb. A finálé első játszmájára rányomta a bélyegét a nagy tét, így mindketten egy kicsit gyengébben játszottunk, de azt szokták mondani, egy döntőben nem szépen kell játszani, hanem meg kell nyerni.”

A második szettben már több volt a parádés labdamenet, színvonalas játék, s nemcsak Györe, hanem a 18 éves kanadai fiú is egyre jobban játszott. A tizenkettedik játékban Szerbia második számú teniszezőjének négy mérkőzéslabdája volt, azonban Auger-Aliassime valamennyit hárította.

Györe László, a riói tornagyőzelemért járó trófeával

„Nem volt könnyű feldolgozni, hogy kihagytam négy meccslabdát, s amikor az ötödiket is sikerült kiharcolnom, akkor a gondolat, hogy négyet már kihagytam, ott motoszkált a fejemben, nem lehet ezt csak úgy kitörölni. Persze, próbáltam arra figyelni, hogy most megint meccslabdám van, és csak erre összpontosítsak…” – mondta a világranglista 31. helyezettje, aki egy éve Boris Čonkić keze alatt készül a versenyekre.

„Az előző edzőmmel (Dejan Petrović – a szerz. megj.) elég rossz sorozatban voltam, s ezért történt a váltás. Boris fiatal, szorgalmas, azon van, hogy ő és én is fejlődjek” – mesélte az edzőváltás okait Györe, aki a São Pauló-i negyeddöntőben ugyanaz a kanadai Felix Auger-Aliassime ellen lépett pályára, akit a riói döntőben legyőzött. A meccs előtt nem őt tartottak esélyesnek a fogadóirodák, mivel van egy íratlan szabály a sportban, hogy egy héten vagy egy tornán belül minimális az esélye annak, hogy valaki kétszer legyőzze ugyanazt az ellenfelet.

„Nem foglalkoztam a fogadóirodák esélylatolgatásával, mivel tudtam, hogy ez egy teljesen másik meccs lesz, nem olyan, mint a riói döntő, s az előzményekből kiindulva hittem abban, hogy rövid idő leforgása alatt másodszor is le fogom győzni Félixet.”

A riói fináléban, valamint a São Pauló-i negyeddöntőben is orvosi ápolást kért, de nem derült ki, hogy mennyire súlyos a sérülése, s hogy az közrejátszott-e az argentin Pella elleni elődöntőben elszenvedett vereségben.

„Már nagyon fáradt voltam, a lábam többnyire rendben van, és az egészségem is, de a mintegy másfél hét alatt lejátszott hét mérkőzés eléggé elfárasztott, úgyhogy elsősorban ebben keresendőek a vereség okai” – mondta Györe, akinek az eredményeire az Indian Wells-i torna szervezői is felfigyeltek, így szabadkártyát küldtek a zentai játékosnak.

„Nagy megtisztelés ez, s természetesen örömmel fogadtam. Már hétfőn el is utaztam a március 7-én kezdődő torna helyszínére. Rió és São Paulo mögöttem van, ezekkel a versenyekkel már nem foglalkozom, hanem előre tekintek: Indian Wellsre, az utána következő tornákra, a salakos idényre.”

Rióban a győzelmi pódiumon állva köszönetet mondott a szüleinek, akik nélkül sosem jutott volna el idáig. Arra a kérdésre, hogy honnan merített annyi erőt, hogy abban a pillanatban angol nyelven elmondja a világnak, hogy milyen fiatalon veszítette el édesanyját és nemrég édesapját, a következőket felelte:

„Nem esett nehezemre akkor és ott kimondani azokat a szavakat, mondatokat, mivel csak azt tettem, amit az érzelmeim diktáltak. Úgy éreztem, ezt el kell mondanom a közönségnek. Fura volt látni, hogy szinte mindenki sírt rajtam kívül.”

Györe László névjegye

Született: 1995. június 2., Zenta

Korábbi edzői: Horváth Attila, Palágyi Miklós, Alberto Castellani, Dejan Petrović

Jelenlegi stábja: Boris Čonkić (edző), Vladimir Zorić (erőnléti edző), Allon Khakshouri (menedzser), Antal Márta (sportpszichológus)

Világranglistás helyezése: 31. hely

Legnagyobb sikerei: ATP 500 – tornagyőzelem (Rio), ATP 250 – elődöntő (Budapest és Sao Paulo), Challenger-torna: győzelem (Perugia, Róma), Challenger-torna: döntő (Almati, San Benedetto, Vicenza, Poprád, Cortina d’Ampezzo, Milánó, Róma, Prostejov kétszer), Orange Bowl megnyerése (2012)

Az interjú a Családi Kör március 7-ei számában jelent meg.

Nyitóképünkön Györe László, a zentai sajtótájékoztatón (fotó: Révész Róbert)