Megkezdték a tartalékos állomány kiképzésére vonatkozó behívók kézbesítését azoknak a harminc évnél idősebb férfiaknak, akik nem teljesítettek sorkatonai szolgálatot. Sokak számára talány az a kék boríték, amit már számos lakcímre postáztak, ennek igyekezett utánajárni keddi cikkében a Blic napilap.

A bejelentések szerint hamarosan érkeznek a kötelező tizenöt napos katonai kiképzésre szóló, kék borítékba csomagolt behívóparancsok. Az emberek azonban elfelejtik, hogy nem első ízben szerveznek ilyen hadgyakorlatot, hiszen az első hasonló kiképzést még tavaly októberben tartották – emlékeztet a Blic.

Kit küldenek kiképzésre?

Amint azt Aleksandar Vulin védelmi miniszter bejelentette, hatszáz férfit hívnak be, azok közül, akik nem teljesítettek sorkatonai szolgálatot, vagy pedig civil katonai szolgálatot teljesítettek. Szerbiában összesen kétszázezer olyan férfi van, aki nem részesült semmilyen katonai kiképzésben, mióta megszűnt a kötelező szolgálat.

Habár az a cél, hogy elsősorban a harminc és harmincöt év közötti fiatalok részesüljenek kiképzésben, a törvény értelmében hatvanéves koráig minden felnőtt férfi a tartalékos állomány tagja.

– Képességeik szerint válogatják majd ki azokat a tartalékosokat, akik részt vesznek a gyakorlaton. Lényeges, hogy ne legyenek a bűnügyi nyilvántartásban, és valami olyannal foglalkozzanak, ami a hadsereg számára érdekes lehet. Például valaki gépjárművezető, más pedig egyetemi végzettségű, akiből a jövőben jó tartalékos tiszt lehet. A területi szervek nézik át minden tartalékos nyilvántartását és döntik el, hogy közülük kit hívnak be hadgyakorlatra – tudta meg a Blic katonai forrásból.

A terv szerint a tartalékosok különleges kiképzésben részesülnek és az ország védelmének minden fajtájával megismerkednek. Azt, hogy ez a különleges kiképzés mit jelent pontosan, egyelőre nem lehet tudni.

Két részből áll a kiképzés

A különleges kiképzés valójában a kiképzésnek csak az egyik fele, amin a tartalékosoknak részt kell majd venniük. Az első fázis egy alap képzés lesz, amit az egyik naptári évben szervezek meg, a különleges kiképzést pedig az utána következő naptári évben tartják. Mindkettő időtartama tizenöt nap lesz.

A hadgyakorlat után a kiképzett személyeket a Szerb Katonaság tartalékos állományába osztják be.

Munkahelyi hiányzás, fizetés

Azok a tartalékosok, akik munkaviszonyban vannak, a kiképzés időtartama alatt fizetést kapnak, melynek összege megegyezik az elmúlt tizenkét havi fizetésük átlagával. Ezt a munkáltató fizeti ki, amit a Szerb Katonaság utólagosan térít meg. Ők ugyanúgy jogosultak a többi költségtérítésre is, mint például az útiköltség, a szociális- és egészségügyi biztosítás, lakhatási támogatás és az étkezési költségek.

Azok a személyek, akiknek nincs munkaviszonyból eredő biztosításuk, továbbá a vállalkozók, a földművesek, a nyugdíjasok, valamint azok, akik munkanélküli segélyt kapnak, a hadgyakorlat idejére akkora összegű támogatásra jogosultak, mint amennyi a hivatásos katonaságban az őrvezetők nettó fizetése.

Tehát azok, akik munkaviszonyban vannak a tizenöt napos kiképzés idejére annyi pénzt kapnak, mint amennyi fizetés járna nekik egyébként is a tizenöt nap munkáért, míg a munkanélkülieknek húszezer dinár jár.

Ötvenezer dinár, vagy hatvan nap börtön a parancs megtagadásáért

A behívó parancsnak kötelező eleget tenni, ellenkező esetben a törvény büntetést irányoz elő.

– Tíztől hatvanezer dináros pénzbírságra, vagy hatvan nap börtönbüntetésre számíthat az a sorkatona, és tartalékos, aki igazolatlanul nem tesz eleget a területi szerv behívóparancsának és nem jelenik meg a megadott időben a megadott helyszínen – áll a vonatkozó törvény 126. szakaszában.

Elutasítás lelkiismereti okokból

Azokat a tartalékosokat, akik lelkiismereti okokra hivatkozva elutasítják a fegyverfogást, a civil védelem egységeibe fogják beosztani, és ott kapnak majd kiképzést, de Aleksandar Vulin hadügyminiszter elmondta, hogy az ilyen típusú gyakorlatra még nem adott ki útmutatást a minisztérium. A tárcavezető hozzátette, hogy a tartalékosoknak is joguk van arra, hogy igazoltan távol maradjanak, de erről értesíteniük kell a katonai ügyosztályt.

Hat feltétel, amivel elkerülhető a gyakorlaton való részvétel

A tartalékos állományban lévő személy kérésére a hadgyakorlat megszakítható, illetve elhalasztható. A halasztásra vonatkozó kérelmet a behívóparancs átvételétől számított nyolc napon belül kell benyújtani a területi katonai szervnél, illetve akkor, amikor a halasztás oka előállt. A halasztásról, vagy a gyakorlat megszakításáról a hadsereg illetékes tisztje dönt.

A tartalékos állományba tartozó személy hadgyakorlaton való részvételét akkor lehet megszakítani, illetve elhalasztani amennyiben:

  1. Beteg
  2. Háztartásában élő más személyt is behívták hadgyakorlatra
  3. A hadgyakorlat ideje alatt vizsgái vannak, illetve más módon lenne akadályoztatva az iskolaév befejezésében
  4. Valamelyik sportágban Európa-, vagy világbajnokságon vesz részt, vagy arra készül
  5. Nemzetközi tudományos, kutató, vagy művészeti tevékenységben vesz részt
  6. Családjában történt haláleset, súlyos betegség, vagy elemi csapás miatt hozzátartozói súlyos anyagi helyzetbe kerülnének amennyiben katonai gyakorlatra menne.

Elemző: Tizenöt nap alatt nem lehet senkit sem kiképezni, ez egy pszichológiai mozzanat

Aleksandar Radić katonai elemző szerint tizenöt nap alatt senkit sem lehet teljességgel kiképezni, így ez egy pszichológiai mozzanat, ami csak arra jó, hogy az állam megmutassa tekintélyét, hogy elvárja polgáraitól, hogy szükség esetén eleget tegyenek a behívónak.