Sorozatban hetedik meccsét nyerte meg Györe László, aki a riói tornán aratott öt győzelem után a 618 ezer dollár összdíjazású, São Pauló-i 250-es torna második fordulójában, egy több mint két és fél órás mérkőzésen 6:3, 3:6, 7:6 (7-2) arányban nyert a torna második  kiemeltje, a tunéziai Malek Dzsaziri ellen, s bejutott a legjobb nyolc közé. Györe a győzelemnek köszönhetően már újabb 45 pontot gyűjtött a világranglistán, így a napi rangsorban feljött a 36. helyre. Amennyiben megnyerné a tornát, úgy a 27. hely környékére tornázná fel magát.

A São Pauló-i torna sorsolását még akkor készítették, amikor Györe a 90. helyen állt a világranglistán, így történhetett meg, hogy a hétfőn kiadott világranglista 39. helyezettje nem, a 45. helyen álló Dzsaziri viszont kiemelt volt. A zentai teniszező az első játszmában 3:2-nél elnyerte a tunéziai adogatójátékát, s ez elég is volt ahhoz, hogy az övé legyen a játszma (6:3).

A második szett elején előbb Dzsaziri breakelt, majd Györe, azonban a tunéziai 4:3-as vezetésénél Györe másodszor is elveszítette adogatójátékát a játszma során, így Dzsaziri egyenlített.

A döntő játszmában a két játékos nagyon magabiztosan nyerte meg a saját adogatójátékát, egyetlen egy break-lehetőség sem adódott egyikük előtt sem, így a szett, illetve a meccs a rövidítés során dőlt el. Györe azonnal két mini-breakkel nyitott, s elhúzott 4-0-ra, innen pedig már Dzsaziri nem tudott fordítani, így a zentai játékos 6:3, 3:6, 7:6 (7-2) arányban nyerte meg a mérkőzést.

A negyeddöntőben megismétlődik a riói finálé, ugyanis Györe ellenfele a kanadai Félix Auger Aliassime lesz. A két játékos Rióban mérte össze erejét először, akkor Györe 6:3, 7:5-re nyert a mindössze 18 éves, szupertehetségnek kikiáltott fiú ellen.