Szerbiában 96 pedofilt tartanak nyilván, közülük 37-en pedig letöltötték kirótt börtönbüntetésüket és jelenleg szabadlábon tartózkodnak, de megfigyelés alatt, aminek célja, hogy ne ismételjék meg a bűncselekményt, írja a Politika.

A bűnügyi szankciók végrehajtását követő igazgatóság külön jegyzéket vezet a bűntények elkövetéséről. A regisztert 2015. szeptembere óta vezetik, ebben pedig 96 pedofilt tartanak nyilván. A jegyzékben szerepel a tettesek neve, személyi adatai, címe, munkahelye és fizikai jellemzői is, a DNS adatai, fényképe, illetve a bűncselekmény is, amelyet elkövetett az illető.

A jegyzék titkos, nem törölhető, az elkövetett bűncselekmények pedig nem évülnek el.

Az elítélt pedofilok, miután letöltötték börtönbüntetésüket, szabadlábon minden hónap 15-ig kötelesek jelentkezni a rendőrségen és eleget kell, hogy tegyenek Marija törvényében előírtaknak.

Fotó: ANP ROOS KOOLE