Györe László profi pályafutásának legnagyobb győzelmét jegyezte a Rióban zajló, 1,7 millió dollár összdíjazású 500-as tenisztornán: a zentai teniszező az első fordulóban 6:3, 6:3-ra nyert az első helyen kiemelt, osztrák Dominic Thiem ellen, aki a hétfőn kiadott világranglistán a nyolcadik helyet foglalja el.

Az első játszma egy-egy breakkel kezdődött, utána azonban fej-fej mellett haladtak a játékosok, egészen Györe 4:3-as vezetéséig, amikor a világranglista 90. helyezettje elnyerte Thiem adogatójátékát, s mivel utána magabiztosan hozta a sajátját, a második szettlabdát kihasználva, negyvenegy perc alatt megnyerte a szettet.

A második játszma Györe-breakkel kezdődött, s mivel 4:2-nél a szett folyamán másodszor is sikerült elnyernie Thiem adogatójátékát, 5:2-nél Györe a mérkőzés megnyeréséért adogathatott. Az osztrák játékosban még volt annyi erő, hogy kicsit elodázza Györe ünneplését, ugyanis ő is breakelt, de 5:3-nál már nem tudta megnyerni a saját adogatójátékát. Györe három mérkőzéslabdához jutott, s az elsőt azonnal kihasználta, így 79 percnyi küzdelem után 6:3, 6:3 arányban búcsúztatta Dominic Thiemet, s ezzel a riói torna legnagyobb meglepetését szolgáltatta.

A zentai teniszező a második fordulóban a brazil Seyboth Wild és japán Daniel Taro mérkőzés győztesével találkozik.