Az ellenzéki parlamenti képviselőkön keresztül fog indítványt benyújtani a Nyugdíjasok Szakszervezete, hogy a nyugdíjkérdést megoldják, és amennyiben az alkotmánybíróság áprilisig nem foglal állást, akkor a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak – jelentette ki Mihajlo Radović, a szakszervezet illetékese az N1 Televízió műsorában.

„Mi már májusban egyenként bűnvádi feljelentést teszünk az alkotmánybíróság bírái ellen, különösen az elnöknő és a jelentéstevő bíró ellen” – magyarázta Radović és rámutatott, a nyugdíjcsökkentésről szóló törvény nem írhatta felül a rendszerszintű törvényt, sem a közigazgatási eljárásról szóló jogszabályt.

Radović emlékeztetett, hogy számos bíró halasztotta el az ítélethirdetést, mert az államfő reakcióját várják és figyelmeztetett, hogy megengedhetetlen, hogy a végrehajtó hatalom beleavatkozzon az igazságszolgáltatás munkájába.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához tervezett beadvánnyal kapcsolatban Radović azt mondta, jó lenne, ha mindent Szerbián belül meg lehetne oldani és nem lenne szükség, mint fogalmazott, „menni és sarat dobálni”.

„Vučićnak és mindazoknak, akik ezt kiötlötték, nem állt szándékukban, hogy a nyugdíjasok pénzét visszaadják. Ezzel pedig saját népüket nézik le és alázzák meg. Nem tudom, ki volt az, aki ezt a megoldást javasolta, de azt hiszem ez egész Európában példa nélküli dolog” – szögezte a Nyugdíjasok Szakszervezetének képviselője.