Csütörtökön sofőrhiány miatt nem indultak a megszokott menetrend szerint a buszok Szabadkán. A helyzet ma – feltehetően az állami ünnep miatt, amikor egyébként is sokkal ritkábban járnak a buszok – nem fokozódott, ahogyan a hétvégi járatok módosulásáról sem érkezett eddig információ.

A Subotica-trans Utasszállító Közvállalatban azonban úgy tűnik komoly gondok vannak. A probléma nem ideiglenes, ugyanis meg nem erősített információk szerint, de hétfőtől még nagyobb gondra kell számítani.

A Subotica-trans közleményben a menetrend ritkítását azzal magyarázta, hogy sok sofőrjük – mintegy 20 százalékuk ment hirtelen egyszerre betegszabadságra. Mint azt bizonyos forrásokból megtudtuk, hétfőtől 60 sofőr tervezi ugyanezt. Amennyiben az információ igaz, az konkrétan a városi és városközi közlekedés összeomlását jelenti majd.

A Subotica-trans Utasszállító Közvállalat igazgatója korábban azt nyilatkozta, a vállalatnak mintegy 140 sofőrje van, ez legalább hússzal kevesebb, mint amennyivel problémamentesen meg tudnák oldani a közlekedés megszervezését.