Nem lehet Anyának és Apának hívni a szülőket hivatalosan a francia iskolai dokumentumokban egy mától hatályos törvény szerint. Az új hivatalos elnevezés: Szülő 1 és Szülő 2 lesz. A konzervatív ellenzéki képviselők felháborítónak nevezték a jogszabályt, írja az origo.hu.

A bevándorláspárti francia elnök, Emmanuel Macron egyik képviselője egy olyan törvényt terjesztette be a Nemzetgyűlés elé, amelynek értelmében az oktatási intézményekben a Szülő 1 és a Szülő 2 elnevezést kell alkalmazni. A jogszabályt a többségében korábbi szocialista honatyák gyorsan el is fogadták.

Szakértők szerint azzal, hogy az új törvény értelmében nem lehet az apa és anya szavakat használni az iskolában – a homoszexuális pároknak akartak kedvezni. Pedig Franciaországban a hivatalosan párkapcsolatban élő emberek 96 százaléka heteroszexuális.

A konzervatív ellenzék egyik vezetője hevesen tiltakozott a jogszabály ellen. Xavier Breton szerint a politikai korrektség legyőzte a valóságot. A radikális jobboldali Marine Le Pen szerint lehullt Macronékról az álarc.

A francia iskolákban egyébként már 2011-ben bevezették a genderelmélet oktatását, ami a párizsi érsek szerint elfogadhatatlan. André Vingt-Trois leszögezte: az elmélet az emberi szexualitás bemutatásának sötét és torz módja.

Európában legelőször Németország ismerte el a harmadik nem létezését, még 2017 novemberében.

A londoni városházán tavaly év végén jelentek meg a gendersemleges mosdók. A munkáspárti, muzulmán polgármester közölte: a szokványos illemhelyiségek sértők a transzneműeknek és azoknak is, akik a hagyományos nemi besorolásban nem találják a helyüket.

A londoni tömegközlekedési eszközökön már 2 éve felhagytak a hagyományos megszólítással. A gender-korrektség jegyében ugyanis nem úgy üdvözlik az utasokat, hogy Hölgyeim és Uraim, hanem helyette a közönségünk megszólítást használják.

A gender támogatói szerint 2020-ig már mindenütt eltűnnek a hagyományos, kirekesztő, heteroszexualitáson alapuló köszöntési formulák.