A szövetkezeti tulajdonban lévő termőföldek törvénytelen privatizációja miatt a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult panasszal a vajdasági részvényesek egyesületeinek szövetsége – írja a 021.rs hírportál.

A mezőgazdasági szövetkezetek egykori dolgozói és más szövetkezeti tagok, akik jogot formáltak a termőföldekre, a következő napokban Brüsszelben az Európai Tanácsnál is panasszal élnek majd, az emberi jogokról, és a korrupció elleni harcról szóló 23. csatlakozási fejezetre hivatkozva.

Veselin Muhadinović, a vajdasági részvényesek egyesületeit tömörítő szövetség elnöke a Novostinak nyilatkozva azt mondta, hogy a huszonnégy vitatott magánosítás mellett – amelyek ügyében, többek közt éppen az EU nyomására a szervezett bűnözéssel foglalkozó köztársasági ügyészség is foglalkozott – a huszonötödik ilyen ügy könnyen a hatvanhárom vajdasági mezőgazdasági cég privatizációja lehet.

A szövetkezeti és állami földek tulajdonjogainak illegális úton történő átírása a problematikus privatizációs ügyek közül az első helyen szerepel Szerbiában – fogalmazott Muhadinović.

„Kétszázezer hektár szövetkezeti termőföldet bitoroltak el oly módon, hogy azt állami földdé nyilvánították, majd különböző üzletembereknek adták el. Ha úgy számoljuk, hogy egy hektár tízezer euróba kerül, akkor ez azt jelenti, hogy kétmilliárd eurót raboltak el a néptől. Erről már legalább tíz éve tudomása van az illetékeseknek, de senki sem tesz semmit, kivéve a Korrupcióellenes Tanácsot, melynek álláspontját ugyanúgy figyelmen kívül hagyják, mint a szövetkezeti tagok követeléseit” – mutatott rá Katona Mihály, a valamikori bácskeresztúri Május elseje kombinát részvényeseinek képviselője.

A Korrupcióellenes Tanács jelentésében, melyet a szerb kormányhoz juttatott el, az áll, hogy a privatizációról szóló törvény, illetve a mezőgazdasági földterületekről szóló törvény megsértésének az lett a következménye, hogy a privatizációs Ügynökség igazolása alapján több tízezer hektárnyi termőföld státusa változott meg, azaz mindenféle térítés nélkül állami tulajdonból magánkézbe került.

A tanács véleménye szerint ezzel felbecsülhetetlen mértékű kár keletkezett.