Mindazok, akik a nyáron Görögországban nyaralnának, újdonságokra kell, hogy számítsanak a Macedónián keresztül haladó autópályán. Befejeződött ugyanis a tízes közlekedési folyosón az autópályadíj elektronikus megfizettetésének beüzemelése, írja a 021.rs. Ennek köszönhetően csökkenhet majd a várakozási idő a macedón megfizettető kapuknál. A tervek szerint a kártyákat az országba való belépéskor lehet majd megvásárolni.

Goran Szugareszki, közlekedési miniszter kiemelte, hogy az autópályát teljes egészében figyelemmel kísérik majd egy monitoring és ellenőrző központon keresztül. Kamerákat helyeznek el Negotin – Demir Kapija – Smokvica – Kičevo vonalon egészen Ohridig.

Az elektronikus megfizettetés üzembe helyezése Tabanovac és Bogorodica között az utolsó fázisához érkezett, azt májustól használják majd. A Szkoplje és Gostivar közötti szakaszon a második fázisban üzemelik majd be az elektronikus megfizettető kaput.

Májusban kezd működni a Đevđelijánál lévő kapu, júniusban pedig a Demir Kapijanál lévő, mondta Szugareszki.